Tovább fogyott a népesség
Tavaly január és november között 81 341 gyermek jött világra Magyarországon, 1274-gyel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss demográfiai jelentéséből. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,48-ra csökkent a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-ról. A vizsgált időszakban 117 964-en haltak meg, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban. Mivel az élve születések száma jobban mérséklődött a halálozásokénál, a természetes fogyás a 2018. január–novemberi 36 282-ről tavaly 36 623-ra emelkedett, ami 0,9 százalékos növekedés. Tavaly ugyanebben az időszakban 979 pár kötött házasságot, 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ráadásul 1989 óta ez a legmagasabb érték.
„A jelenlegi születési adatokból a magyar családpolitikai intézkedések remélt pozitív hatása még nem olvasható ki. Az otthonteremtésre vonatkozó kedvezmények és a babaváró támogatás igényelhető későbbre vállalt gyermekek esetén is, ezért ha az intézkedéseknek lesz is pozitív hatásuk a termékenységre, az időben elnyújtva jelentkezik”
– közölte a Világgazdasággal Lennert József, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa. A szakember szerint a KSH adataiból a teljes termékenységre vonatkozó arányszámot érdemes kiemelni, amelynek értéke 2010-ben csak 1,25 volt, de 2016-ban már 1,49, és ez az érték a következő években is fennmaradt.
A termékenység a 31–40 évesek körében emelkedett a legerőteljesebben az elmúlt időszakban, de a 17–21 éves fiatal nők körében is számottevően javult a mutató. Az utóbbi korosztály esetében a legmarkánsabb növekedést Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében tapasztalták, míg a 30 év felettiek esetében Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében. A szakember szerint mindennek ellenére a következő időszakban nem lehet számítani demográfiai robbanásra vagy jelentősebb fordulatra, mert miközben a 30–34 éves női korcsoport lélekszáma több mint 300 ezer, addig a most 5–9 éves nők (lányok) már csak valamivel több, mint 220 ezren vannak. Vagyis zsugorodik a lehetséges gyermekvállalók száma, emiatt a jövőben még a családonként több gyermek vállalása mellett is kevesebb gyermek születhet. A születések számára Lennert József szerint a jelenlegi családpolitikai intézkedéseknek sem lehet érdemi hatásuk, annak ellenére sem, hogy az állam súlyos milliárdokat költ családvédelemre.
Milliárdokat szánnak családvédelemre
A tavaly július 1-jén életbe lépett Családvédelmi akcióterv megvalósítására az állam 2019-ben a gazdasági kormányzat döntése nyomán tízmilliárd forintot fordított. A 2020-ra vonatkozó központi költségvetésben e célra már több mint 2,2 ezermilliárd forint áll rendelkezésre. A családoknak a jövőben is fokozott figyelmet szentel az állam, Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben bejelentette, hogy 2020-ban újabb akciótervek indulnak.


