VG-összeállítás | A Fővárosi Önkormányzat 2020-as költségvetését 124,4 milliárd forintos hiánnyal fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A büdzsé a főpolgármesteri expozé szerint a korábbi maradékelv helyett a szükségletekre épül, vagyis a célokhoz rendeli a költségeket. Az idei évre szükségesnek ítélt kiadások tervezett összege 408 milliárd 550 millió 332 ezer forint, amellyel szemben 284 milliárd 97 millió 500 ezer forint bevétel szerepel. A hiányt az előző évek 17 milliárd 558 millió 905 ezer forint maradványának felhasználásával, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 31 milliárd 299 millió 124 ezer forintból, belföldi értékpapírok 81 milliárd 997 millió 116 ezer forintos bevételeiből, valamint bankbetétek bevételeiből finanszírozzák. Mindeközben 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintot kell hiteltörlesztésre, valamint 358 millió 276 ezer forintot további belföldi finanszírozás kiadásaira fordítani. Évente egymilliárd forintos kerettel elindul Budapest részvételi költségvetési programja, e pénz felhasználásról a fővárosiak dönthetnek.
Az új városvezetés megvizsgál egyes projekteket. Az egyik a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont környezetrendezése, amelyre 300 millió forintot szánt az előző közgyűlés, de a tervezés újraindul. Megvizsgálják a Pannon Park projekt keretében félig elkészült biodóm ügyét is, amelyre eddig 43,7 milliárdot biztosított a kormány, de még 20 milliárd kellene a befejezéséhez. A beruházás kapcsán a főváros 381 millió forintot nyújt a projektbe újonnan bevont önkormányzati tulajdonú Enviroduna Kft.-nek. A projekt sorsáról a következő négy-hat hónapban születhet javaslat. A közgyűlés változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett területre azért, hogy végre lehessen hajtani a városligeti építési szabályzat korábban kezdeményezett módosítását, megakadályozva a további visszafordíthatatlan változtatásokat. A Liget projektre a főváros és a kormány másként tekint, az álláspontok nem közelednek. A főpolgármester szerint az előterjesztés azért született, mert ez egy olyan ügy, amelyet nem tudnak konszenzussal megoldani.
Viszont még az idén elkezdődhet a Lánchíd felújítása, akadálymentesítik a 3-as metró vonalán az aluljárókat, környezetbarát trolihálózatot fejlesztése indul. A főváros évi kétmilliárd forintot szán a szociális intézmények felújítására, és ingyen kínálja a közösségi közlekedést az álláskeresőknek – közölte Karácsony Gergely. Ám nemet mondott a közgyűlés az iparűzési adó csökkentésére vonatkozó kormányzati tervre. Az erről szóló előterjesztést 18 képviselő támogatta, a kormánypárti képviselők nem szavaztak.
Több fővárosi színház független működésének biztosítása érdekében a közgyűlés nem kíván egyetlen színház tulajdonjogáról sem lemondani, és kezdeményezi a Budapesti Bábszínház, a József Attila Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Thália Színház, az Új Színház és a Vígszínház közös működtetését a kormányzatnál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.