Magyar gazdaság

Ózdot segíti a kormány

Az ABB februárban jelentette be, hogy 2020 végén bezárja ózdi gyárát, ami mintegy 1200 munkahelyet érint.

A kormány kiemelten segíti Ózdon azoknak az elhelyezkedését, akiknek munkahelye az év végéig megszűnik, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban működő ABB cég beszünteti gyártását – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Ózdon.

György László elmondta:

az elmúlt hetekben több olyan gazdasági szereplővel is megkezdődtek a tárgyalások, amelyek gyártási technológiája, munkakultúrája zömében hasonló az ABB cégéhez.

Hozzátette, hogy öt olyan társasággal folytatnak egyeztetést, amely jelezte, hogy ide települne. Konkrétumokat nem említett, de aláhúzta: elsődleges, hogy az ózdiak helyben, vagy a térségben találjanak új munkahelyet, a városban boldogulhassanak.

Jelezte, hogy ezen társaságok munkaerő-igénye meg is haladja a gyártását beszüntető ABB-ben foglalkoztatottakét.

Ha minden sikerül, több munkahely lehet Ózdon

– tette hozzá.

Az ABB ózdi gyára
Forrás: MTI/Vajda János

A főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyártó ABB februárban jelentette be, hogy 2020 végén bezárja ózdi gyárát, ami mintegy 1200 munkahelyet érint.

Az ABB a piaci kereslet csökkenésével indokolta az ózdi gyár bezárását, amely 2018-ban került a tulajdonába a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként.

Az üzem 2020 végén áll le véglegesen. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más üzemeibe telepítik át. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit. A cég korábban közölte, hogy az elbocsátandó 1200 dolgozónak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat.

Az ABB több mint száz országban van jelen és 144 ezer embert alkalmaz. A nyilvános cégadatok szerint az ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint volt.

ABB Palkovics László Ózd
Kapcsolódó cikkek