BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mennyiségi lazításba kezd az MNB

Jövő kedden indul a jegybank állampapír-vásárlási programja, amellyel a hozamgörbe hosszú végének ellaposítását célozzák. Az MNB szerint az új eszközzel közvetlen ráhatásuk lesz az öt évnél hosszabb kamatokra.

A jegybank május 4-én elindítja eszközvásárlási programjait – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntés után kiadott közleményéből. Ugyan nincs felső határuk az állampapír-vásárlásoknak, azonban 1000 milliárd forint után felülvizsgálják a hatékonyságot. Nagy Márton, az MNB alelnöke a Világgazdaság kérdésére elmondta: hetente 100 milliárd forintot megközelítő állampapír-vásárlást terveznek, és tíz-tizenkét hét után vizsgálhatják felül a programot, a piac kiszáradása azonban felgyorsíthatja a vásárlás ütemét, a megnyugvást viszont hosszabbra nyújthatja. Az állampapír-vásárlási programban forintban denominált, fix kamatozású, legalább hároméves futamidejű állampapírokat vásárol a jegybank a másodlagos piacról. Egy sorozatból legfeljebb a teljes állomány harmadát veheti meg az MNB. Az alelnök hangsúlyozta: ennek az a célja, hogy a központi bank egyetlen állampapír-sorozatban se váljon meghatározó szereplővé. Az elsődleges kibocsátó bankok mellett a tíz legnagyobb befektetési alapkezelőtől és más szereplőktől is vásárolhat állampapírokat a jegybank. Az alelnök felhívta a figyelmet: az eszközvásárlás egyértelműen mennyiségi lazításként értelmezhető.

Az eszközvásárlási programok célja a hosszú hozamok leszorítása és a monetáris transzmisszió hatékonyságának növelése – mondta Nagy Márton. A jegybanki eszköztár átalakítása is hasonló célt szolgált, a hozamgörbe rövid vége jóval laposabb lett a korábbinál, azonban a hosszabb futamidejű kamatok sokkal kevésbé reagáltak. Ennek oka egyebek között az lehetett, hogy a leghosszabb futamidejű eszköz az ötéves hitel, amely csupán áttételesen lehetett hatással az ennél hosszabb kamatokra. Nagy Márton a monetáris tanács ülését követő háttérbeszélgetésen aláhúzta: jövő héten a tízéves futamidejű állampapírok vásárlásával kezdi a programot a jegybank, elsősorban hosszabb futamidejű papírokat vásárol majd. Jövő héten lesz az első aukció, utána minden kedden tartanak tendereket, ugyanakkor piaci árazás és feltételek mellett a hét többi napján is vásárolnak állampapírokat. A tenderek információi azonnal elérhetők lesznek, a bilaterális vásárlásokról pedig hónap végi összesítőt tesznek közzé. A hosszú hozamokban egyértelmű csökkenésre számít az MNB, várhatóan 50 bázisponttal mérséklődhetnek a kamatok.

A jelzáloglevél-vásárlási programot a 2018-ban indult hasonló programmal azonos feltételekkel hirdették meg, a keretösszeg a kibocsátott állomány 50 százalékáig terjedhet, itt ugyanakkor az elsődleges piacon is vásárolnak értékpapírokat – fejtette ki Nagy Márton. Lapunk kérdésére hozzátette: a jelzálogleveleket a már meglévő hitelek mögé is be lehet tenni, ami stabilitást ad a hitelintézeteknek. A megkérdezett öt jelzálogbank a kibocsátást a következő időszakban 200 és 400 milliárd forint közé lőtte be, ennek a közepe, 300 milliárd forint mellett döntött a jegybank, ami annak fényében reális, hogy a másodlagos piacról is vásárolhat az MNB.

Nem változtak a kamatfeltételek

A tegnapi kamatdöntő ülésen nem változtatott a kamatfeltételeken az MNB, az alapkamat továbbra is 0,9 százalék. Nagy Márton úgy reagált a döntésre, hogy az eszközvásárlási programokkal a jegybanki eszköztár minden eleme a helyére került, a monetáris politika a hozamgörbe rövid, illetve hosszú végére egyaránt jelentős hatással van.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.