Magyar gazdaság

Nem állt le a vidékfejlesztési támogatások kifizetése

A már érdemben előrehaladt beruházásoknál a nyerteseknek lehetőségük nyílt a 24 hónapos megvalósítási határidő meghosszabbítására is.

A nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan az államkincstár mintegy 628 milliárd forintot utalt át a gazdálkodóknak – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint az agrártárca által bevezetett könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni, az érintettek ennyi esetben kérték a megvalósítási határidők meghosszabbítását.

Nagy István agrárminiszter közleménye szerint a legnagyobb szeletet, közel 164 milliárd forintot az Agrár-környezetgazdálkodási program kifizetései teszik ki.

Az állattenyésztési felhívások közül a legnagyobb összeg máig a szarvasmarhatartókhoz juthatott el, az elszámolások alapján több mint 14 milliárd forintot kaptak kézhez a beruházásaikat megvalósítók.

A kertészeti gépek beszerzésre eddig közel húszmilliárdot fizetett ki a kincstár, ahogyan hasonló összeg jutott el a fiatal mezőgazdasági termelőkhöz is. A feldolgozóipar korszerűsítését célzó keretből a MÁK máig valamivel több mint harmincmilliárd forintot utalt át a nyertes vállalkozásoknak.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az elmúlt időszakban több helyen is azt lehetett hallani, hogy a vidékfejlesztési projektek megvalósítása veszélybe került

  • részben a gyorsan emelkedő kivitelezési árak,
  • részben az alapanyag- és a munkaerőhiány miatt,
  • a koronavírus-járvány hazai begyűrűzése pedig csak fokozta a vidékfejlesztési pályázatokban érdekelt gazdákra nehezedő nyomást.

    Az Agrárminisztérium számos kedvezménnyel ösztönözte a nyerteseket arra, hogy a megváltozott körülmények ellenére se álljanak el a tervezett beruházás megvalósításától.

    A már érdemben előrehaladt beruházásoknál a nyerteseknek lehetőségük nyílt a 24 hónapos megvalósítási határidő meghosszabbítására, a költségek növekedése miatt pedig a műszaki tartalom módosítását is kezdeményezhetik a pályázók.

    A legtöbben éltek is a lehetőséggel, így a miniszter beszámolója szerint a program 9671 nyertes pályázata közül csupán 505-ről mondtak le az érintettek március végéig. A pályázók közel 1980 esetben kezdeményezték a megvalósítási idő meghosszabbítását.

    A kedvezménynek köszönhetően számos agrár-élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek fejlesztését célzó beruházást sikerült megmenteni, a szóban forgó projektekhez kötődő támogatás összege pedig megközelíti a 184 milliárd forintot.

    beruházások agrárminiszter mák
    Kapcsolódó cikkek