BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Palkovics: a munkahelyek helyreállítása a cél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszter elmondta, hogy a gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe.

A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe

- hangsúlyozta hétfőn Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel tartott videókonferencián, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.

A közleményben kiemelték, a tárcavezető szavai szerint az új gazdaságvédelmi akcióterv nem növeli Magyarország külső kitettségét, és nem lépi túl a költségvetésben 2019-ben lefektetett kereteket, hanem a források átcsoportosításával szolgálja a vállalkozások és a munkahelyek védelmét.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A megbeszélés elsődleges feladata annak áttekintése volt, hogy miként tudnak a gazdasági élet szereplői felkészülni az újraindulásra, és minél gyorsabban reagálni a kormányzati intézkedésekkel megnyíló új lehetőségekre. Palkovics László megköszönte az elmúlt hetek közös munkáját, hangsúlyozva, hogy a gazdaságvédelmi csomag több elemét a szakmai szervezetek, kamarák javaslataira építve dolgozták ki – írják a közleményben.

A gazdasági ügyekben érintett minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank vezetői mellett a megbeszélésen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) képviselői vettek részt.

A felek az egyeztetéseket a gazdaságvédelmi intézkedések bejelentése után, a következő napokban hasonló körben folytatják – tájékoztatott az ITM.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.