BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővült a gazdaság az első negyedévben

A második negyedév lehet a mélypont, a kilábalás azonban elhúzódhat, idén mindenképp zsugorodik a gazdaság, jövőre gyors felpattanás jöhet.

Az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet, az igazított növekedés 2 százalék volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A növekedés mértéke számottevően nagyobb volt a várakozásoknál, a Világgazdaság elemzői konszenzusa 1,6 százalék volt. A tavaly október–decemberi időszakhoz képest 0,4 százalékkal zsugorodott a gazdaság, a konszenzus 1,5 százalékos visszaesést prognosztizált. A KSH kommentárja szerint elsősorban a piaci szolgáltatások támogatták a növekedést, valamint kissé az ipar is hozzájárult a bővüléshez. Varga Mihály pénzügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar növekedés közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. Az áprilisi mélypont után megkezdődhet a talpra állás, a gazdaságvédelmi intézkedések 3,7 százalékponttal emelhetik a bővülést. Varga Mihály hozzátette: idén 3 százalékkal zsugorodhat a GDP, jövőre pedig 4,8 százalékos lehet a felpattanás.

A második negyedévben várhatóan már recesszió lesz Magyarországon is, május végén azonban már számos szektor újranyithat, ám a kilábalás lassú folyamat lesz – mondta Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője, aki idén a GDP 4,2 százalékos zsugorodását várja. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője valamivel enyhébb, 3,3 százalékos GDP-csökkenéssel kalkulál, míg Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint 3,5–4 százalék közötti lehet a gazdasági visszaesés. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője figyelmeztet: akár 10 százaléknál is nagyobb lehet az éves alapon mért visszaesés a második negyedévben, 2020-ban 3–7 százalék között zsugorodhat a bruttó hazai termék, jövőre gyors felpattanás várható, de a lemaradást még nem dolgozza le a gazdaság.

Az április–júniusi időszakra 10 százalék körüli visszaesés várható, ám megkezdődik a kilábalás – hangsúlyozta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A gazdaság újraindulása elhúzódó folyamat lesz, több ágazat csak jövőre térhet vissza a válság előtti szintre. Idén 3,2 százalékkal csökkenhet a GDP, amit 6,3 százalékos felpattanás követhet, egy második fertőzéshullám azonban 5-6 százalékos visszaesést is okozhat. Suppan Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaság tartotta magát legjobban a régióban, az euróövezettel szembeni 5,2 százalékpontos előny pedig történelmi csúcs.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.