BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három programot is elindított az Eximbank

A vállalkozások hitelezése a megfelelő válasz a járvány okozta gazdasági problémák kezelésére – mondta Szabó István Attila, az Exim vezérigazgató-helyettese a Portfolio konferenciáján. Az Exim három új programot indított el. A kárenyhítő hitelprogram és a kárenyhítő hitelfedezeti program közös eleme, hogy mindazok a cégek igényelhetik, amelyek valamilyen mutatójuk romlásával igazolni tudják, hogy a járvány okozta gazdasági hatások kárvallottjai. A kárenyhítő hitelprogramban a cégek alapesetben az éves bérköltségük maximum kétszeresére, illetve a 2019-es árbevételük maximum 25 százalékára kérhetnek finanszírozást. Egyedi esetekben, likviditási tervvel kellően alátámasztva, nagyobb összeg is igényelhető. A kölcsön kamatozása forintalapon 0,1–2,3, euróalapon 0,1–1,69 százalék lesz. A hazai kkv-k forintalapon három-, euróalapon egyéves futamidőre a minimális 0,1 százalékon kaphatnak hitelt.

Szabó István Attila elmondta, hogy a kereskedelmi bankok megnövekedett kockázatérzékenységét oldó kárenyhítő hitelfedezeti programjukban kis- és középvállalatok esetében a tőkeösszeg 80 százalékáig tudnak kezességet vállalni, nagyvállalatoknál ez 50 százalék. A kezességvállalás banki, saját és egyéb forrású programokból való finanszírozáshoz is kapcsolható. A futamidő hossza és a cégméret is befolyásolja, de a kkv-k esetében évi 80 bázispont a legmagasabb kezességvállalási díj.

Miután az új szabályok szerint az EU- és az OECD-tagállamokba irányuló céges szállításokra is lehet hitelbiztosítást kötni (hiszen a gazdaságilag fejlett országokban is vannak a járvány miatt megnövekedett fizetési kockázatú cégek), a Hitelbiztosítási program már a magyar exportrelációk 100 százalékát lefedi a követelések 95 százalékáig, maximum 360 napos halasztott fizetés esetén. A hitelbiztosítás díja a biztosított forgalom 0,2 százaléka.

Ingatlanalapokba is beszállnának

Az Eximbank a jövőben közvetlenül is tehetne be pénzt bel- és külföldi ingatlanalapokba egy törvénymódosítás szerint. A bank finanszírozni tudná az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó társaságokat, ezzel a Magyarországon sikeres portfóliót működtető cégeknek megnyílna az út a nemzetközi piac felé. Az Eximbank tíz hazai és nemzetközi tőkealapban rendelkezik 87,3 milliárd forintnyi tulajdonrésszel.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.