BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatékonyságnövelő beruházás a túlélésért

Hosszú idő után – cégmérettől és elhelyezkedéstől függetlenül – lényegében minden vállalkozás előtt nyitva áll valamilyen pályázati kapu a koronavírus okozta gazdasági károk mérséklésére. 

A vállalkozások visszajelzései alapján a többség hatékony válságkezelési eszközként tekint az új uniós és állami finanszírozású pályázatokra – értékelt a Világgazdaságnak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője. Elmondta, hogy a cégek körében a legnagyobb érdeklődés a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a Ginop-1.2.8 kódszámú felhívást (modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodás) övezi. A ma záruló társadalmi egyeztetés után, várhatóan június 10-től lehet forrást igényelni. Ebben a konstrukcióban az éves fejlesztési tervben szereplő 19,8 milliárd forinttal szemben megemelt összeg, 33,3 milliárd a tét, a kkv-szektor tagjai akár 70 százalékos támogatást is kaphatnak. Az elnyerhető összeg projektenként legalább 5, legfeljebb 153,5 millió forint lehet, amely teljes egészében felvehető előlegként. Fontos részlet, hogy ekkora arányban a hitel vissza nem térítendő forrássá is válhat, az ehhez szükséges feltételek teljesíthetőnek tűnnek.

Tóth Ádám Ferenc a Ginop-1.2.8 kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy a fenntartási időszak a szokásos három helyett egy év, és piackutatással alátámasztva három helyett egy árajánlat bekérése is elegendő. Ez mind piacbarát könnyítés, hasonlóan ahhoz, hogy a pályázó cégnek elegendő a 2020. áprilisi munkavállalói létszám 90 százalékát fenntartania a projekt időtartama alatt, szemben a korábbi gyakorlat szerinti 12 hónap átlagos állományi létszámával. Ez azért lehet hangsúlyos elem, mert sokan azok közül, akik a koronavírus miatt bajba kerültek, ekkorra kénytelenek voltak megválni a dolgozók egy részétől. Lényeges szempont, hogy közép-magyarországi fejlesztés nem támogatható, és a létszám szerinti sávos támogatás arra enged következtetni, hogy elsősorban a vidéki középvállalkozások erősödhetnek meg a konstrukció segítségével. Mert bár 5–9 fős vállalkozás esetén 1,5 millió forint igényelhető fejenként, sokakat megmozgathat, hogy e létszám felett, 10–49 főnél is jut egymillió, 50 és 249 fő között pedig 500 ezer forint. A kiíró előzetesen 1300-1600 nyertessel számol, és mivel nincs TEÁOR-kód szerinti megkötés, a szakember szerint számos nem feldolgozóipari, a pályázati piacon 2014 óta kevés lehetőséghez jutó kereskedő és szolgáltató is jelentkezhet.

Mivel a 33 milliárd forintos Gi­nop-pályázat mellett állami forrásból további 50 milliárd forint érhető el versenyképesség-növelésre (VNT2020-1), az ECC ügyvezetője szerint most már lényegében minden öt főnél nagyobb vállalkozásnak van hová fordulnia. A VNT2020-1-ben az a közép- vagy nagyvállalat állhat rajthoz, amelynek a járványhelyzet miatt legalább 25 százalékkal visszaesett az árbevétele vagy a megrendelésállománya. Mivel itt nincs területalapú kizárás, számos budapesti és környékbeli nagyvállalkozás, köztük autóipari szereplők is forráshoz juthatnak. A kiírás szerint 150–300 ezer euró értékű fejlesztéshez 30 százalékos támogatás párosulhat, 300 és 500 ezer között 40 százalékos, félmillió euró felett pedig a fele önrész, a másik fele támogatás. Tóth Ádám Ferenc szerint bár ennek is kedvező a piaci fogadtatása, egyes visszajelzések szerint össze lehetett volna kötni ezt a lehetőséget a munkahelymegtartási pályázattal.

A Ginop-1.2.8-nak a pilotprogramként is ismert, a technológiai modernizációt segítő Ginop-1.2.10 volt az előfutára, ezzel tesztelték a piacot, hogyan reagál a feltételesen támogatássá váló hitel lehetőségére. Az új pályázatban az átminősítés jóval rugalmasabb lehet, de előremutató, hogy a korábbiban is keretet emeltek, 2-ről 7 milliárd forintra. Emellett, bár már a csőben van a Magyar multi program IV., jó hír a pályázóknak, hogy a III.-ban meghosszabbították az előminősítési szakasz április végi lezárását. Sokan várják a 4,3 milliárd forintos Ginop-2.1.9-et és a 7,2 milliárdos Ginop-3.2.7-et is: az előbbi a vállalati innovációt hivatott erősíteni, az utóbbi pedig digitális megoldások, szolgáltatások bevezetését.

A Ginop-1.2.8-ra pályázó cégnek elegendő a 2020 áprilisa szerinti munkavállalói létszám kilencven százalékát fenntartania

a projekt időtartama alatt

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.