BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gazdaságvédelmi lépések fenntarthatóak, mert arányosak

Mintegy 600 milliárd forintnyi extra beruházás kezdődhet, jelezte az államtitkár.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében eddig meghozott döntések 600 milliárd forint értékű extra beruházást ösztönöznek közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.

A csütörtöki lapszámban megjelent interjúban György László azt mondta: a kormány továbbra is szem előtt tartja a koronavírus-járvány kezdetekor lefektetett alapelvét, amely szerint annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretesz.

Megerősítik a kiemelt gazdasági ágazatokat, pénzügyi forrásokat biztosítanak a vállalkozásoknak, megvédik a családokat és a nyugdíjasokat

hangoztatta az államtitkár.

György László úgy vélekedett, hogy a gazdaságvédelmi lépések fenntarthatóak, mert arányosak, vagyis a kormány nem költ többet a szükségesnél.

Fotó: Mészáros János / Új Néplap

Azt hangoztatta, hogy kitartanak eddigi stratégiájuk mellett, amely a magas hozzáadott értéket előállítani képes ágazatok építését helyezi előtérbe.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy

egyelőre nem szükséges meghosszabbítani az álláskeresési járadék folyósítási idejét.

György László szerint a legnépszerűbb gazdaságvédelmi intézkedésnek a munkahelyvédelmi bértámogatás bizonyult, amely már több mint 175 ezer magyarnak segített megőrizni az állását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.