BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Automatikusan meghosszabbodnak az építési engedélyek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek – közölte a Miniszterelnökség pénteken. Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok is.

Az Országgyűlés június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényt, amely számos, építési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív enyhítést rögzít, ezzel is segítve a szektor résztvevői, így az építőipari beruházók, építési vállalkozások számára az újraindulást, meglévő munkavállalóik megtartását és új munkahelyek teremtését.

Az új enyhítések célja, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások a lehető leggyorsabban, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak

- hangsúlyozta közleményében a Miniszterelnökség.

Azok az elvi építési keretengedélyek, valamint végleges építési, telepítési vagy bontási engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le, külön erre irányuló kérelem nélkül is,

automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított egy évvel, azaz 2021. június 18-ig.

Azok az engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg.

MTVA/Bizományosi: Róka László

A közlemény szerint hasonló enyhítések vonatkoznak az egyes örökségvédelmi tárgyú hatósági engedélyekre is. Így azok a régészeti feltárási vagy örökségvédelmi engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le,

külön kérelem nélkül is meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított további 365 nappal.

Azok az engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított további egy évvel automatikusan meghosszabbodnak. Ugyanez a változás érvényes a vasúti törvény és a villamos energiáról szóló törvény alapján kiadott építési engedélyekre is.

Az érvényesség automatikus kitolódásától függetlenül a későbbiekben az ügyfél is kérelmezheti az engedély további meghosszabbítását, ha erre a veszélyhelyzet előtt megszokott módon jogszabály szerinti lehetősége van.

Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét – közölte a Miniszterelnökség pénteken.

A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-éig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség idejére is írták.

A letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre azonban eltérő szabályok vonatkoznak – hívták fel a figyelmet.

A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idejük lesz az állampolgároknak az ügyintézésre – jelezték.

Könnyítés az is, hogy a legtöbb elkészült okmányt a veszélyhelyzet után is postai úton kézbesítik, egyszerűbb lesz a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, és újraindulnak a kormányablakbuszok is, amelyek menetrendje a kormanyablak.hu oldalon érhető el – ismertették.

A közlemény szerint a járvány elleni eredményes védekezés részeként a kormány meghosszabbította a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok érvényességi idejét, hogy csökkentse az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások számát. Ennek köszönhetően a kormányablakok ügyfélforgalma a veszélyhelyzet ideje alatt mintegy 2,4 millióval kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában – írták.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.