Több idő kell egy lakás eladásához
Megfordult a trend, vége az értékesítési idő évek óta tartó rövidülésének – derül ki az Otthon Centrum tanulmányából. A cég által értékesített ingatlanok közül csak a családi házakra nem érvényes ez a megállapítás. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, hogy a tavalyi adatokhoz képest a panellakások értékesítési ideje országos átlagban bő két és fél héttel nőtt meg, a januártól májusig tartó időszakban már 88 nap kellett az eladáshoz. A hagyományos tégla építésű társasházi lakások esetében is hasonlót tapasztaltak, nagyjából két héttel hosszabb idővel kellett számolniuk az eladóknak, így átlagosan 102 napot kellett várniuk a szerződéskötésre.
Az összes ingatlantípus közül csak a családi házak úszták meg az értékesítési idő növekedését: átlagosan 163,2 napra volt szükség egy ilyen ingatlan eladásához, ami a tavalyihoz képest kilencnapos rövidülés. Megjegyzendő, hogy még ez a szám is messze van a 2008-as szinttől, amikor majdnem két héttel rövidebb ideig, 151 napig volt a piacon egy-egy családi ház.
„A hiteltörlesztési moratórium bevezetésével elkerülhetővé vált a tömeges kényszerértékesítés, és úgy tűnik, a befektetők sem szívesen válnak meg a lakásaiktól, amelyek értéke akár a többszörösére nőtt az elmúlt évek alatt. Az ötéves áremelkedési trend viszont egyértelműen megtörni látszik: az árakra inkább a stagnálás a jellemző, ami a kereslet és a kínálat között kialakult egyensúlyra utal” – elemezte a helyzetet Soóki-Tóth Gábor.
Megnőtt viszont az árengedmény gyakorisága és mértéke is. Az ingatlanok irányárából mára 9-10 százalékot is le lehet alkudni. „Természetesen az országos átlagok mögé tekintve jelentős eltérések tapasztalhatók a főváros, az agglomeráció és a vidéki városok, kisebb települések között” – emelte ki az elemző.
Ellentétes tapasztalat
Májusban az Otthontérkép csoport oldalain 13,4 százalékkal többen érdeklődtek ingatlanok iránt, mint tavaly ilyenkor. A vevői aktivitás június első felében tovább nőtt. Hasonló arányban, majdnem 13 százalékkal emelkedett a felhasználók száma az Ingatlantájoló és az Otthontérkép oldalon. | VG
Átlagosan
102
nap alatt értékesíthető egy társasházi téglalakás


