BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghosszabbított határidő az öntözési pályázatokra

Megjelent az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely az öntözési szolgalom alapításának, az öntözési közösségek elismerésének és ellenőrzésének, valamint a környezeti körzeti tervek jóváhagyásának részletszabályait tartalmazza – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Ezzel egy sor gyakorlati problémát próbál kiiktatni a jogalkotó, hiszen a tárcavezető szerint az öntözési beruházásoknál az a legfőbb akadály, hogy az öntözővizet el kell juttatni a beruházó termőföldjére. Ehhez viszont a legtöbb esetben a más tulajdonában vagy használatában lévő földrészleten kell átvezetni a szükséges létesítményeket vagy berendezéseket, amihez a tulajdonos hozzájárulása szükséges.

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény ezért kimondja, hogy az öntözéshez szükséges víz átvezetése érdekében öntözési szolgalom jön létre az érintett idegen ingatlanon – hangsúlyozza a rendeletről szóló agrárminisztériumi közlemény. A szolgalom alapján az öntözni szándékozó mezőgazdasági termelő a vízi létesítményt az idegen ingatlanon elhelyezheti és üzemeltetheti, az ehhez szükséges munkákat elvégezheti, illetve az öntözőberendezést átvezetheti.

Az öntözéses gazdálkodás nagy beruházást igényel, és jelentős üzemeltetési költségekkel jár, így nagyobb területen jobban megéri a tevékenységet folytatni, mert csökkennek a fajlagos költségek. Ezért a kormányzat a gazdálkodók együttműködését ösztönzi, az öntözéses gazdálkodásról szóló jogszabály bevezette az öntözési közösségek kategóriáját – áll a közleményben. Az öntözési közösségek alapításához és elismertetéséhez kérelmet kell benyújtani az öntözési igazgatási szervként is működő Nemzeti Földügyi Központhoz – ez már meg is tehető. Az elismert öntözési közösségek jogosulttá válnak speciális támogatási formák igénybevételére, környezeti körzeti terv készítésére, a vízjogi engedélyezési eljárásban nyújtandó képviseletre, valamint az öntözési körzeten belül található harmadlagos művek üzemeltetésére.

A tárca közölte azt is, hogy meghosszabbították a Vidékfejlesztési programban kiírt, 2016 óta nyitott öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét. A gazdálkodók a maximálisan elnyerhető egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatási összegre több szakaszban, akár 2021. június 4-ig is pályázhatnak. A pályázat keretében 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Mostanáig 440 nyertest hirdettek 22,6 milliárd forint összegben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.