Mélyreható reformok elkezdését sürgeti a jegybank elnöke
N. L. N. | Az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évét tudhatja maga mögött Magyarország, ehhez az kellett, hogy jelentős átalakításokkal, reformokkal már az évtized elején megnyerjük az évtized egészét – az évtized ötven legfontosabb reformjából legalább negyvenet az első három évben dolgozott ki és vezetett be az ország – véli Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Szerinte az előttünk álló évtized sikererét hasonlóan gyors lépésekkel, reformokkal kellene megalapozni – az évtized első három évében kellene megtervezni és elindítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát. A Novekedes.hu oldalon megjelent jegybankelnöki írás szerint évtizedünk megnyeréséhez jól kell kiaknáznunk a geopolitikai helyzetünket, időbeli környezetünket, az emberi-intézményi erőforrásokat és a nem humán tényezőket (pénz, technológia, természeti erőforrások).
A tanulmányban a jegybankelnök 12 pontban sorolja fel, hogy a siker érdekében 2030-ig mit kell elérni. Álláspontja szerint a demográfiai fordulathoz legalább évi 110 ezer újszülöttre van szükség, emellett életmódfordulatra, az egészséges és aktív életmód általánossá válására. Mindezek elősegítéséhez a szerző szerint elengedhetetlen az egészségügyi rendszer teljes intézményi fordulata. Az elöregedő társadalom okozta kihívásokra Matolcsy György szerint egy új, fenntartható nyugdíjrendszer adhat biztonságos választ, míg a feltörekvő nemzedékek tudását versenyképesebb oktatási rendszerre, a világ száz legjobb képzését nyújtó egyetemi rangsorba felérő hazai felsőoktatásra bízná.
A gazdaságon belül tőke- és technológiaintenzív iparra, fejlett kreatíviparra, sokszínű és dinamikus szolgáltató szektorra, egészséges mezőgazdaságra és biztonságos élelmiszeriparra lehet alapozni. A fejlesztéseket, beruházásokat világszínvonalú közlekedési infrastruktúra, valamint a pénz és technológia házasságából születő új, modern pénzügyi közvetítőrendszer szolgálhatja ki megfelelően, s persze szükség van versenyképes és hatékony, iránymutató állami intézményekre is.
Ezeknek a céloknak a teljesüléséhez okos és mély reformok kellenek már az évtized elején – vélekedik az MNB elnöke.
A 2030-ig tervezett reformok 80 százalékába három éven belül belefogna Matolcsy György


