A bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százaléka, vagyis 180 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya 2020 első negyedévében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az előző év azonos időszakához képest mintegy 309 milliárd forinttal romlott az egyenleg, ami GDP-arányosan 2,6 százalékpontos esés. A KSH kommentárja szerint azért romlott a mérleg, mert a kiadások nagyobb mértékben – mintegy 9,3 százalékkal, 423 milliárd forinttal – emelkedtek, míg a bevételek csupán 2,4 százalékkal, vagyis 114 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. A bevételek szerény bővülése annak tudható be, hogy a személyi jövedelemadóból mindössze 1,3 százalékkal több folyt be, a társadalombiztosítási hozzájárulások befizetései pedig fél százalékkal csökkentek. Az egyéb kiadások 25,8 százalékkal (220 milliárd forint) nőttek, elsősorban a beruházások támogatása miatt, a kamatkiadások (9,2 százalék) és a folyó termelőfelhasználás (8,5 százalék) is számottevően emelkedett, a közvetlen állami beruházások ráfordításai viszont 8,9 százalékkal (32 milliárd forinttal) csökkentek az előző évhez képest.
A társadalombiztosítási hozzájárulásból származó bevételek csökkenésének oka elsősorban a szociális hozzájárulás kulcsának múlt év közepi mérséklése, de a március végén kezdődött elbocsátások is szerepet játszanak a befolyt összeg zsugorodásában – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Az első negyedévinél várhatóan rosszabb lesz a második és a harmadik negyedéves adat is. Különösen az április–júniusi időszakban terhelték jókora többletkiadások az államot, a korlátozások miatt a munkára rakódó adókból is sokkal kevesebb folyhat be a közös kasszába, ráadásul, mivel az év közepe kedvezően alakult 2019-ben, magas bázissal is kell kalkulálni. A szakértő rámutatott: az elmúlt időszakban az év végi költekezés volt a jellemző, ez az idén másként alakulhat, várhatóan az április–júniusi hónapokban lehet a legnagyobb a hiány.
Az ING Bank elemzőjének előrejelzése szerint ebben az évben 6 százalék körül alakulhat a GDP-arányos deficit, és 73 százalék körül az adósságráta. A kormány prognózisa 3,8 százalékos hiánnyal számol, így 72,6 százalékra szökhet fel a GDP-arányos államadósság. A CIB Bank lapunkhoz eljuttatott előrejelzése 4 százalékos hiánnyal számol az évre. A lapunknak a napokban nyilatkozó elemzők 3–5,5 százalék közötti deficittel kalkuláltak 2020-ra, ami 70-73 százalékos államadóssággal járhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.