Magyar gazdaság

Mélyütést kapott a Neuzer Kft.

Váratlan nehézségekkel találta szembe magát a járvány miatt az esztergomi kerékpárgyártó Neuzer Kft.

Váratlan nehézségekkel találta szembe magát a járvány miatt az esztergomi kerékpárgyártó Neuzer Kft. A termékei több mint 60 százalékát külföldön forgalmazó, 152 dolgozót foglalkoztató cég tavaly nagyon ígéretesen növekedett:

az árbevétel 21,4 százalékkal, 4,144 milliárd forintra bővült, és az évről évre fokozatosan emelkedő adózatlan eredmény elérte a 143 millió forintot.

Nagyon jó évkezdet után, márciusban egy suhintásra elveszítették a megrendelések felét, a holland, belga, osztrák piac gyakorlatilag befagyott, és április elejére egyszeriben 600 millió forintos lett a pénzforgalmi hiányuk. „Amit legyártottunk, a raktárban maradt” – mondta Neuzer András tulajdonos.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A villámcsapásszerű krachon úgy sikerült túljutniuk, hogy megegyeztek a beszállítókkal a fizetések átütemezéséről, de még így is hiteleket kellett felvenniük, hogy megőrizhessék az értékes munkaerőt. „Csak három-négy napig kellett leállnunk húsvét környékén, a szabadságok terhére, így nem érte kár a dolgozókat. Minden raktár dugig volt áruval” – emlékezett Neuzer András. A külpiacok befagyása után nagy segítség volt, hogy a hazai forgalmazóknak sikerült elérniük: a járvány idején még fontosabbá váló kerékpárokat árusító és szervizelő üzletek nyitva maradhattak a korlátozások idején is.

A hazai kerékpár-értékesítések 30-40 százalékkal nőttek. A kiskereskedők túlélték a krízist, és mi is elkezdhettünk talpra állni

– mondta a tulajdonos. Külföldön új utakat kerestek, és találtak is: a nyugat-európai üzletek bezártak, de a Neuzer intenzív piacszerző munkával online csatornákon kezdett el értékesíteni.

Májusban újult erővel jelentkezett a kereslet, de az előző három hónap tízezer kerékpárra rúgó termeléskiesését a jelenlegi kapacitások mellett nem lehet behozni. A kilátásokat rontja, hogy a távol-keleti, az olasz, a francia és a spanyol beszállítói hálózat gyakorlatilag összeomlott. Sok alkatrészt belföldről szereznek be, és maguk is fejlesztettek néhányat, de ez nem old meg mindent.

 

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

Neuzer kerékpárgyártás
Kapcsolódó cikkek