BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új pénzügyi forradalom küszöbén vagyunk

A 2020-as évtizedben a közgazdasági gondolkodás az 1940-es és az 1970-es évtizedekből meríthet, ugyanakkor központi szerepe lehet a fenntarthatóságnak – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság 58. vándorgyűlésén.

Az új évtized a technológiához szükséges nyersanyagokért folytatott küzdelemről szólhat, ám míg korábban a munkaerő, illetve az olaj volt a fő forrása a gazdaságnak, most az információs technológia (IT) lehet a középpontban – hangsúlyozta a jegybankelnök. A 2020-as évek nyertese Ázsia lehet, a térségben Kínának lehet vezető szerepe. Az MNB első embere rámutatott: az elmúlt években a globalizáció megtorpanásának lehettünk tanúi, előfordulhat, hogy a következő időszakban a deglobalizáció irányába mozdul el a világgazdaság.

A jegybankok a költségvetés mellé állnak a 2020-as években, a költségvetés és a jegybankok egyszerre határozhatják meg a monetáris teret, amelyet a 2000-es évek elején a hitelintézetek uraltak – hívta fel a figyelmet Matolcsy György. A bankrendszer nem tűnik el, a magánszektor továbbra is erős marad. Új pénzügyi forradalom küszöbén vagyunk, a Bretton Woods-i rendszer nem jön vissza, az aranyalapra visszatérés kizárható, a pénzügyi rendszer liberalizációja nem várható, így a nemzetközi tőkemozgások sem gyorsulnak. Az MNB elnöke hozzáfűzte: a költségvetés és a jegybanki mérleg a 70-es években elvált egymástól, ám évtizedünkben unortodox jegybanki mandátumok, illetve a kormányok és a jegybankok szövetsége jöhet létre.

A 2020-as évek elején ugyan lesz egy inflációs ugrás, ám nem láthatók olyan folyamatok, amelyek gyorsan emelnék a drágulás ütemét. Mind a 40-es, mind a 70-es éveket erős inflációs folyamatok határozták meg. Az MNB elnöke kiemelte: az előttünk álló évtized elején ugyan kibontakozhatnak hasonló tendenciák, de összességében visszafogott inflációs folyamatok várhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.