BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magához tért az újautó-piac

Kotroczó Melitta | Szeptemberben 11,4 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, míg a tavalyi azonos időszakban 9,6 ezret, 2018-ban pedig 8,8 ezret – derült ki a Datahouse legfrissebb adataiból. Az év első hónapjait leszámítva egyedül szeptemberben sikerült túlteljesítenie a piacnak az elmúlt két év havi számait, 2018-hoz képest 28,8, 2019-hez viszonyítva pedig 18,6 százalékkal. Igaz, az idei év a járványhelyzet miatt összességében alulmarad a korábbi évekhez képest – főként az április és a május, az előbbi 50, az utóbbi 54 százalékos visszaesést mutatott a 2019-es adatokhoz képest.

Az első kilenc hónapban idén alig több, mint 90 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ez 2019-hez képest 21,7, 2018-hoz viszonyítva pedig 13,9 százalékos lemaradás. A szeptemberi adatok azonban biztatók, vagyis úgy tűnik, kezd magára találni az új személygépjárművek piaca. Ez azt is mutatja, hogy a gyártók zöme is talpra állt az akár több hónapos leállás után. Idén csak júliusban helyeztek több új autót forgalomba (12 ezer), a szeptemberi szám pedig közel azonos a második legerősebbnek számító márciusival.

A márkák között ismét a Suzuki szerezte meg szeptemberben a legnagyobb, 15 százalékos piaci részesedést, 1726 autóval. Az év első kilenc hónapját tekintve is átvette a vezetést, ugyanakkor messze nem akkora fölénnyel, mint tavaly, amikor a piac 17,7 százalékát uralta, idén ugyanis 10,38 százalékos a részesedése. A Suzukinak nincs könnyű éve, a tavalyinál jóval alacsonyabb értékesítési számok hátterében az áll, hogy a márka 2019 végén kiárusította az összes benzines autóját, és év elején csak nagyon nehezen kezdtek megtelni a raktárak hibridekkel – idén ugyanis már csak hibrideket értékesít a cég. És mivel nem állt rendelkezésre akkora készlet, mint a korábbi években, értékesíteni sem lehetett nagy volumenben.

A Datahouse adatai szerint szeptemberben a Ford helyezte forgalomba a második legtöbb személyautót (1325-öt), a harmadik helyen pedig a Toyota áll 1064 autó­val. Az első kilenc hónapot nézve is ez a három márka áll a dobogón, de a Suzuki 9356 darabos eladásától csak alig marad le a Toyota, amely 8993 személyautót állított idén forgalomba a magyar piacon, a Ford pedig 7924-et.

A személyautókat tekintve továbbra is a SUV-ok iránt a legerősebb a kereslet, ezek tették ki a forgalomba helyezett járművek 30 százalékát, míg a második helyen az alsó középkategóriás ­autók állnak 23,3 százalékos részesedéssel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.