Magyar gazdaság

Közel tizenkilencezer család vette igénybe a csokot

A járvány ellenére 2020 első felében a folyósított támogatások száma 44, összege 56 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Mintegy 19 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) az év első felében, csaknem hatezerrel több, mint egy évvel korábban – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A koronavírus-járvány ellenére 2020 első felében a folyósított támogatások száma 44, összege 56 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Összességében a 2016. januártól 2020. júniusig tartó, négy és fél éves időszakban

a hitelintézetek 134 ezer esetben folyósították a csokot, 321 milliárd forint összértékben.

Új lakás építésére és vásárlására 48 900 hitelt folyósítottak, ami az esetek 36 százalékát jelenti. A 2016 és 2019 között realizált 649 ezer lakásadásvételből átlagosan majd minden hatodiknál igénybe vették a csokot.

A támogatást felhasználók aránya

  • az újlakás-vásárlók körében 44,
  • a használtlakás-vásárlóknál 12 százalékra becsülhető.
  • A lakásbővítésre igénybe vett támogatások aránya az elmúlt két évben folyamatosan emelkedett, 2020. június végére elérte a 14 százalékot, összefüggésben a tavaly bevezetett falusi csokkal, amelyben az igénylők a támogatás felét lakásbővítésre és -felújításra fordíthatják.

    Illusztráció. Fotó: Shutterstock

    A KSH elemzése szerint a 2019 véginél 155 milliárd forinttal nagyobb, 3787 milliárd forintot tett ki a magyarországi lakáshitel-állomány az idei első fél év végén.

    Az év első felében 42 ezer lakáshitelt engedélyeztek 435 milliárd forint értékben.

    Míg 2019 első fél év­ében a támogatott hitelek számának aránya nyolc százalék volt, addig az idei első fél évben már minden ötödik támogatott volt. Ezzel a támogatott hitelek súlya kilencről 18 százalékra nőtt.

    A törlesztési moratóriumot márciustól június végéig a lakáshitelek 43 százalékánál, mintegy 290 ezer esetben vették igénybe.

    Családalapításhoz ­saját otthon

    A magyar fiataloknak fontos a saját otthon a családalapításhoz – mondta Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke korábban az M1-en. Egész Kelet-Közép-Európára jellemző, hogy az emberek szeretik, ha önálló tulajdonuk van, és ezt erősítette meg egy korábbi kutatásuk is,

    amelyben a megkérdezettek nyolcvan százaléka tartotta fontos tényezőnek az önálló otthont a gyermekvállaláshoz.

    Fűrész Tünde hangsúlyozta, a lakhatás biztonsága 2010 óta központi helyet foglal el a kormányzati politikában, amit mutat a devizahitelesek megsegítése, a rezsicsökkentés és az öt évvel ezelőtt indult otthonteremtési program is, amely jövőre otthonfelújítási programmal is kiegészül.

    koronavírus járvány hitelintézet csok törlesztési moratórium család
    Kapcsolódó cikkek