BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százmillióból épült innovatív inkubátorház

Több mint 661 millió forintos beruházással épült vállalkozói inkubátorház a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.

Több mint 661 millió forintos beruházással épült vállalkozói inkubátorház a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A koronavírus-járvány alatt felépített épület a jövőt szimbolizálja, hiszen a vírus időszakában nemcsak a munkahelyek megmentésével és megőrzésével, hanem a járvány utáni gazdasági időszakra való felkészüléssel is foglalkozni kell.

A város önkormányzata több mint 661 millió forint támogatást kapott arra, hogy a helyi kis- és középvállalkozásoknak megfelelő infrastruktúrát biztosítson, és elvégezze az ehhez szükséges ingatlanberuházást – ismertette Schanda Tamás.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ebbe a fejlesztésbe az önkormányzat a 2200 négyzetméteres, saját tulajdonú telek biztosításával tette bele a saját részét, így készülhetett el a csaknem 1400 négyzetméteres csarnokterület és a hozzá kapcsolódó mintegy 200 négyzetméteres irodarész, valamint az épületeket kiszolgáló parkolók és kerékpártárolók – mondta el az államtitkár.

Rámutatott: az innováció kiemelt fontosságú az ország jövője szempontjából, az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott gyógyszeripar és az egészségügy mellett minden ágazatban szükség van az új ötletekre, a gyors megújulásra és a fejlődés képességére.

A remények szerint a jövő év elején megjelennek az első pályázatok, emellett elindul egy projektelőkészítő alap, amely új eszköz lesz a megyei önkormányzatok kezében – fűzte hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.