Magyar gazdaság

Trump megvétózta az amerikai védelmi költségvetést

Az államfő kisebb, nem lényeges kérdésekben emelt kifogást ellene.

Donald Trump amerikai elnök vétót emelt szerdán a törvényhozásban elfogadott,740 milliárd dolláros katonai költségvetés ellen, ami újabb vitát okoz a törvényhozással.

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Ez a költségvetés az amerikai védelmi stratégia sarokköve. A parlament mindkét házában jóváhagyott törvénytervezetet már a hónapban korábban elküldték a képviselők és szenátorok az elnöki hivatalba aláírásra. Trumpnak szerdáig volt határideje az elfogadására vagy elutasítására.

Az államfő kisebb, nem lényeges kérdésekben emelt kifogást ellene.

A fegyveres erők költségvetését a hatvanas évek óta minden évben elfogadták, a hivatalban lévő elnök egyszer sem akadályozta meg a hatályba lépését.

Az amerikai politikusoknak a piac nagy megelégedettségére sikerült megállapodni a történelem második legnagyobb gazdasági mentőcsomagjában. Trump viszont ebben is módosításokat követel és azzal fenyegetőzik, hogy nem írja alá a 900 milliárd dolláros élénkítést, ugyanis a még néhány hétig hatalmon lévő elnök kevesli az amerikai állampolgárok többségének adott 600 dolláros egyszeri támogatást és 2.000 dollárra emelné az összeget, ami csaknem 400 milliárd dollárral növelné a csomag összegét. Az Erste elemzői szerint, a Trump által kért módosítás aligha fog gyorsan támogatókra találni, így könnyen lehet, hogy tovább kell várni a fiskális élénkítő csomagra, ez pedig elbizonytalaníthatja a részvénypiacokat.

 

szignó Donald Trump vétó költségvetés
Kapcsolódó cikkek