Magyar gazdaság

A vártnál nagyobb bevétele és nyeresége volt az Ericssonnak

Az eredmény jórészt annak köszönhető, hogy a mobil távközlési hálózati-berendezést gyártó cég növelni tudta részesedését az 5G hálózatok piacán.

A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el az Ericsson svéd nagyvállalat a tavalyi negyedik negyedévben,

ami jórészt annak köszönhető, hogy a mobil távközlési hálózati-berendezést gyártó cég növelni tudta részesedését az 5G hálózatok piacán.

A vállalat pénteken nyilvánosságra hozott beszámolójában közölte, hogy a decemberrel záródott negyedévben üzemi eredménye 11 milliárd svéd koronát (1,3 milliárd dollárt) tett ki, 80 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 6,12 milliárd koronához képest. Elemzők 8,58 milliárd koronás üzemi eredményre vártak.

A cég adózás utáni nyeresége 7,19 milliárd korona volt, 60 százalékkal több az egy évvel korábbi 4,44 milliárd koronánál.

Az egy részvényre jutó hígított nyereség 2,26 korona volt, majdnem duplája a 2019 negyedik negyedévében elért 1,33 koronának.

Az Ericsson nettó bevétele 69,59 milliárd korona volt tavaly október-decemberben, 5 százalékkal több az egy évvel korábbi 66,37 milliárd koronánál.

Fotó: Jonathan Nackstrand/AFP

Elemzők 68,35 milliárd koronás bevétel mellett 5,69 milliárd koronás nyereségre számítottak.

A tavalyi egész évben az Ericsson bevételei 2 százalékkal, 227,21 milliárd svéd koronára, üzemi eredménye 163 százalékkal, 27,8 milliárd koronára, nettó nyeresége pedig 858 százalékkal, 17,62 milliárd koronára emelkedett.

A svéd nagyvállalat nemcsakhogy növelte bevételeit, de minden üzletén a korábbinál nagyobb nyereséget termelt, amit jól mutat, hogy a bruttó haszonkulcs az egy évvel korábbi 36,8 százalékról 40,6 százalékra, egy évtizedes csúcsra kúszott fel, elrugaszkodva a 2017-es 20 százalék körüli mélységekből.

Carl Mellander pénzügyi igazgató az eredményeket méltatva úgy fogalmazott, hogy

a kutatás-fejlesztésre költött hatalmas összegek nemcsak a termékek működőképességének és jellemzőinek javítását szolgálják, hanem a költségek csökkentését is.

A vártnál jobb eredmények nyomán jelentősen drágultak az Ericsson-részvények a stockholmi értéktőzsdén, eddigi napi maximumán közel 9 százalékos pluszban, 108,35 koronán jegyezték. Az árfolyam több mint 25 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi szintnél. Az utóbbi 52 hét alatt az 59,54 és a 110,15 korona közötti tartományban mozgott az árfolyam.

A rivális finn Nokia a jövő héten teszi közzé gyorsjelentését.

A Nokia amúgy szintén azon vállalatok közé tartozik, amely az interneten szerveződő kisbefektetői közösség célkeresztjébe került jelentős shortállománya miatt.

A héten Helsinkiben és New Yorkban is kétszámjegyű mozgások voltak láthatóak az árfolyamban, de míg szerdán fölfelé, csütörtökön lefelé szaladt a jegyzés. Péntek délben a helsinki tőzsdén 4,74 százalékos pluszban forgott a Nokia, míg a New York-i tőzsdén a nyitás előtti elektronikus kereskedésben 4,48 százalékos nyereségben jegyezték letéti jegyeit.

 

Ericsson bevétel
Kapcsolódó cikkek