BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eldőlhet az idei minimálbér sorsa

Annyit közeledtek az álláspontok, hogy van esély a megállapodásra a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő fordulójában – mondta a Világgazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, miután a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek egyeztettek a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről. A partnerek szerint nem fordulhat elő, hogy nem sikerül megállapodni, de a megállapodás csak a mindenki által elfogadható határokon belül képzelhető el. Ha a felek valóban visszaléptek egyet, akkor az idei minimálbér 4-4,5 százalékos emelésével bruttó 167-168 ezer forint lehet 2021-ben a legkisebb hazai munkabér.

A korábbi évektől eltérően 2020 decemberében nem sikerült megállapodni a két fenti kérdésben. A kölcsönös kompromisszumkészség dacára az álláspontok megmerevedtek az utolsó fordulókban: míg a szakszervezetek 6,5 százalékos, de legalább 5 százalékos emelés mellett álltak ki, a vállalkozói oldalon a rendkívül kedvezőtlen tavalyi gazdasági adatok miatt az inflációval megegyező, 3 százalék mellett, és abban is bíztak, hogy a kormány az előző évhez hasonlóan csökkenti a szociális hozzájárulási adót 2 százalékponttal. Ha erre januárban már sor került volna, akkor hajlandók lettek volna 4 százalékos emelésre is. A szakszervezetek is a kormánytól vártak segítséget, amelynek a munkavállalói oldal javasolta az 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék eltörlését. Miután a kormány semelyik adónemet sem csökkentette, a decemberi utolsó VKF-forduló után Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Világgazdaságnak azt mondta: a kabinet nyomást kíván helyezni a munkavállalókra azzal, hogy ha nem fogadják el a munkaadók által javasolt 3 százalékos emelést, akkor annyi sem lesz. Azt is kifogásolta, hogy a kormány rábízta a felekre, hogy állapodjanak meg.

Palkovics Imre részleteket nem kívánt elmondani a pénteki egyeztetésről, ám hangsúlyozta, hogy ha úgy alakulnak a gazdasági körülmények, akkor félévkor újból áttekinthetik a folyamatokat, indokolt esetben pedig további emelés is lehet. A Munkástanácsok elnöke emlékeztetett, hogy a munkáltatói oldal korábban megígérte: ha csökken a szociális hozzájárulási adó, akkor azt egy az egyben ráteszi még az idei emelésre. Hogyha a reálkeresetek elérnék a 6 százalékot 2021 első és második negyedévében, akkor az lenne az alapja a júliusi adómérséklésnek. Palkovics Imre közléséből az derült ki, hogy ennek az esélye sem zárható ki a gazdasági folyamatok fokozatos javulásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.