BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödhetett az ipar

Az ipari termelés tavaly novem­berben 3,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, az előző hónapétól azonban 1,2 százalékkal elmaradt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A járműgyártás, valamint a számítógép-elektronikai-optikai termékek gyártása bővült, de a legtöbb feldolgozóipari ágazaté csökkent. Az ipari termelés a tavalyi első tizenegy hónapban 7 százalékkal volt kisebb, mint 2019 azonos időszakában.

A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten nőhetett a szektor, és a GDP-t 1 százalékponttal javíthatja – véli Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A következő hónapokban a kereslet fokozatos helyreállása stabilizálhatja a termelést. A szakértő szerint 2020-ban 5,5-6 százalékkal zsugorodhatott az ipar, az idén pedig 14-16 százalékkal bővülhet, legalább 3 százalékponttal segítve a GDP növekedését.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt hangsúlyozta, hogy az ipar tavalyi negyedik negyedévben várt jó teljesítménye ellenére a szolgáltatások jelentősen fékezik a gazdaságot, ezért a GDP csökkenhet a július–szeptemberi időszakhoz képest.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.