BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Online vizsgáztak több mint nyolcezren

A kormány a koronavírus-­járvány első hulláma idején átmeneti veszélyhelyzeti intézkedésként biztosította az online nyelvvizsga lehetőségét.

Már a hatodik vizsgaközpont adta be akkreditá­ciós kérelmét a személyes érintkezés nélküli nyelvvizsgáztatáshoz. Tavaly összesen mintegy 8200 alkalommal szerveztek online nyelvvizsgákat. A szolgáltatásnak köszönhetően a járványhelyzetben az egészségügyi kockázatok növelése nélkül adhatnak számot tudásukról az érdeklődők. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a vizsgákkal összefüggésben elmondta: az idegennyelv-tudás fejlesztése a diákok és a már dolgozók számára egyaránt fontos, hiszen ezáltal eredményesebbek lehetnek az oktatásban és a munkájukban.

„A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy ha erős a gazdaságunk, akkor a nehéz helyzetek is kevesebb kárt okoznak. Éppen ezért támogatunk minden olyan eszközt és lehetőséget, amely abban segíti a magyar embereket, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert. Az egyéni eredmények ugyanis az egész ország sikeréhez hozzájárulnak” – tette hozzá a miniszterhelyettes. A kormány a koronavírus-járvány első hulláma idején átmeneti veszélyhelyzeti intézkedésként biztosította a lehetőséget. A kezdeményezés népszerűnek bizonyult, így a támogató szabályozásnak köszönhetően már beépült a feltételeknek megfelelő vizsgaközpontok általános gyakorlatába. November közepéig öt vizsgaközpont kapta meg az akkreditációt, decemberben pedig egy újabb jelentkezett az Oktatási Hivatalnál.

Jelenleg hat nyelvből – angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol – szerezhető online módon általános nyelvvizsga-bizonyítvány. Portugál nyelvből pedig közgazdasági szaknyelvi vizsga tehető. Az akkreditált nyelvvizsgaközpontok és az elérhető nyelvek teljes listája az Oktatási Hivatal honlapján olvasható.

A központoknak biztosítaniuk kell az elektronikus nyelvvizsgák szabályszerű lebonyolításához szükséges technikai feltételeket. Alapvető elvárás a vizsgázó megbízható azonosítása, a vizsgázó és a vizsgaközpont közötti informatikai kapcsolat folyamatos fennállása. A vizsgaközpontoknak egyértelműen ki kell zárniuk azt, hogy a vizsgázó mástól származó, meg nem engedett segítséget vegyen igénybe.

A kényelmes és korszerű lehetőségnek köszönhetően a fiatalok az ország bármely részéről – az utazási költséget is megspórolva – többletpontokhoz juthatnak a felsőoktatási felvételi eljárásban.

A közeljövőben várhatóan már

6

központban lehet online nyelvvizsgázni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.