BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reményt keltő a vártnál jobb őszi hiányadat

Az első három negyedévben összességében 1629 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) arányában 4,6 százalék volt az államháztartás hiánya – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az adatot értékelve Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a Világgazdaság kérdésére hangsúlyozta: a harmadik negyedévre 5-5,5 százalékos GDP-arányos deficitet vártak. Mint emlékezetes, Varga Mihály pénzügyminiszter korábban több alkalommal is arról beszélt, hogy 2020-ban 9 százalék lehet a hiány. Palócz Éva szerint a vártnál jobb adat következtében a kormányzati prognózisnál kedvezőbb lehet a tavalyi deficit is.

A kormány december 24-én 800 milliárd forint körüli összeget költött el, ebben különösen nagy tétel volt a beruházások támogatása (244 milliárd forint), a Tihanyi alapítványnak adott 95 milliárd, a Bethlen Gábor alapnak nyújtott 66 milliárd, az egészségügyi működésre fordított 44 milliárd és a sportlétesítmények fejlesztésére elkülönített 43 milliárd forint. A karácsonyi kiadások összességében 1,8 százalékponttal emelhetik a hiányt. A Kopint-Tárki vezetője rámutatott: ahhoz, hogy a kormány által várt 9 százalékos éves deficit teljesüljön, az utolsó negyedéves GDP-arányos hiánynak 20 százalék felett kell alakulnia, ami 2500 milliárd forintos mínuszba vinné az egyenleget.

Az első kilenc havi egyenleg 1405 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4 százalékponttal rosszabb a 2019-esnél. A KSH kommentárja szerint a jelentős romlást a koronavírus gazdasági hatásai és a válságkezelő intézkedésekkel járó kiadások okozták. A bevételek 142 milliárd forinttal, 1 százalékkal nőttek. Az szja-ból, a termelési adókból és az áfából származó bevételek nőttek, a társadalombiztosítási hozzájárulások viszont csökkentek – ehhez a szochokulcs év közbeni csökkentése is hozzájárulhatott. A kiadások eközben 1547 milliárd forinttal, mintegy 10,2 százalékkal emelkedtek.

A hiány zömét az egyéb kiadások okozták, amelyek a koronavírus-járványhoz köthető intézkedéseket tartalmazták. A kamatkiadások a forrásbevonások miatt 54 milliárd forinttal (6,9 százalék) emelkedtek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 80 milliárd forinttal (4,2 százalék) csökkent. Emlékezhetünk, hogy a GDP felhasználási oldalát a beruházások, ezen belül is az állami fejlesztések (illetve azok hiánya) nyomták lefelé. A harmadik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 487 milliárd forint, azaz a GDP 4,1 százaléka volt. Az egyenleg 107 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 277 milliárd forinttal, 5,6 százalékkal nőttek, míg a kiadások 384 milliárd forinttal (7,2 százalék) haladták meg az egy évvel korábbit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.