A lefaragások és a megszorítások költségvetését dolgozta ki erre az évre a román kormány, amely még így sem tudja hét százalék alá szorítani az államháztartási hiányt. A teljesítetlen ígéretek miatt a nyugdíjasok, az egyetemi hallgatók és a szakszervezetek is tiltakozást helyeztek kilátásba.
Rostás Szabolcs, Kolozsvár
2021.02.12, 09:19
Megosztom a cikket
Takarékosságra rendezkedik be idén a december óta hivatalban lévő román jobbközép kormány, a koronavírus-járvány okozta válságból való minél gyorsabb kilábalást szem előtt tartva.
Miközben eddig is sejteni lehetett, hogy nem futja például a tavaly beharangozott 40 százalékos nyugdíjemelésre, az csak most derült ki, hogy az öregségi juttatás egyáltalán nem emelkedik az idén, valamint a közalkalmazottak és az egyetemi hallgatók kedvezményeit is visszanyesik.
Ezek azonban egyelőre csak a körvonalazódó megszorító intézkedések, a konkrétumokat a költségvetés tervezete tartalmazza majd, amelyet Florin Citu liberális miniszterelnök ígérete szerint legkésőbb tegnap reggel kellett volna közzétennie a pénzügyminisztériumnak. Erre azonban lapzártáig nem került sor, a hárompárti koalícióban ugyanis súlyos nézeteltérések támadtak a különböző minisztériumok működésre és beruházásra szánt büdzséjének lefaragása miatt. Dan Barna miniszterelnök-helyettes délután úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés nagy vonalakban elkészült, az államháztartási hiány pedig el fogja érni a hazai össztermék (GDP) 7,2 százalékát. Florin Citu kormányfő tegnap Brüsszelbe utazott, hogy biztosítsa az Európai Bizottság illetékeseit:
Románia fokozatosan csökkenteni kívánja a költségvetés hiányát.
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Ennek érdekében mindenekelőtt befagyasztják a nyugdíjakat, és a járandóságok meghatározásához alapul szolgáló úgynevezett nyugdíjpont 1442 lejes (1 lej 73 forint) értékét csak jövő januárban emelik, kiegészítve az inflációval és az éves átlagbér-növekedés 50 százalékával.
Számos nyugdíjasszervezet máris bejelentette, hogy tiltakozásképp utcára vonul, a bukaresti parlamentben tavaly – a jelenlegi kormánypártok honatyái által is – megszavazott jogszabály ugyanis 40 százalékos nyugdíjemelést rögzített 2021-re. Ez azonban 19 milliárd lejes többletköltséggel járt volna.
Eldőlt az is, hogy idén nem emelkedik a közalkalmazottak bére, sőt a miniszterelnök által szerdán ismertetett rendelettervezet értelmében a közszolgák üdülési utalványokat sem kapnak ebben az évben, holott a vendéglátóipar is reménykedett az ágazatot fellendítő kedvezmény folytatásában.
Kilátásba helyezte a Citu-kabinet a közszférában biztosított megannyi bérpótlék lefaragását is, általános felháborodást váltott ki ugyanis a munkaügyi minisztérium napokban közzétett kimutatása, amely szerint az állami hivatalok, minisztériumok dolgozói jelentős juttatásra jogosultak, egyebek mellett stresszpótlék formájában, úgymond a toxikus környezet vagy a számítógép képernyője okozta szemkárosodás miatt. A jelenlegi teljes ingyenesség helyett az egyetemi hallgatók már csak 50 százalékos utazási kedvezményt kapnak a vasúton, emiatt a diákszervezetek is tiltakoznak. A román kormány egyébként 4,3 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol, ami viszont optimistább forgatókönyv az Európai Bizottságénál, amely szerint 2021-ben 3,8 százalékkal bővül a román gazdaság. A bukaresti illetékesek határozottan állítják: a nehéz helyzet, a költségek lefaragásának szükségessége ellenére nem terveznek adóemelést vagy újabb illetékeket. „Ez vörös vonal számunkra, amit nem fogunk átlépni” – szögezte le a román miniszterelnök.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.