Magyar gazdaság

Nem változtatott irányadó kamatain az EKB

Nem vártak meglepetést az elemzők, miután a gazdaság és az infláció nagyjából jó úton halad.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0 százalékon tartotta irányadó és mínusz 0,5 százalékon hagyta a betéti kamatlábat, és nem jelentett be változást a monetáris politikájában.

Az 1850 milliárd eurós pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) felpörgetett kötvényvásárlásaival, mindaddig támogatja a gazdasági kilábalást, amíg a válság hatásai mutatkoznak

– áll a bank döntés után kiadott közleményében.

Nem vártak meglepetést az elemzők, miután a gazdaság és az nagyjából jó úton halad, az oltási folyamat üteme felgyorsult, a finanszírozási feltételek kedvezőek és a piacok nyugodtak.

Emellett szerdán a német alkotmánybíróság elhárította az akadályt a 750 milliárd eurós európai uniós újjáépítési alap német alkalmazása elől, így júliustól megnyílhatnak a pénzcsapok Európában.

Amint a gazdasági fellendülés érvényesül, az elemzők szerint az EKB elkezdi majd csökkenteni a kötvényvásárlásokat, a legfontosabb kérdés akkor pedig az lesz, hogy mekkora hozamemelkedést tolerál.

Fotó: Shutterstock

A harmadik hullám során a lezárások meghosszabbítása már nem üt akkora sebet az eurózóna gazdaságain, mint a korábbiak, mivel a vállalatok jól adaptálódtak a megváltozott körülményekhez, az övezet kormányai pedig meghosszabbították fiskális támogatásaikat, biztosítva a vállalkozások talpon maradását. Mindez a korlátozások feloldásával gyors fellendülést vetít előre, amire az EKB-nak előbb-utóbb reagálnia kell – vélik az elemzők.

Az övezet kötvényeinek hozama az elmúlt hetekben csökkent, jelenleg körülbelül azon a szinten mozog, ahol az EKB előző, március 11-i monetáris politikai ülésén állt, az inflációval korrigált hozamok pedig még alacsonyabbak is lettek. Az euró a kamatdöntést megelőzően 1,204 dollár körüli szinteken mozgott. A bank kamatdöntést követő sajtótájékoztatója 14:30-kor kezdődik.

kamatdöntő ülés monetáris politika Európai Központi Bank (EKB)
Kapcsolódó cikkek