Magyar gazdaság

Tovább gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése

A válság után a gazdaságpolitika részben visszatérhet a magas nyomású gazdasághoz, amit gyors infláció, munkaerőhiány és dinamikus béremelés jellemez.

Az idén 5 százalékkal, jövőre 5,5 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az uniós helyreállítási alap forrásai az év második felétől érkeznek, így azok inkább a jövő évi bővülést támogathatják, ezért gyorsulhat tovább a növekedés 2022-ben. A szakértő szerint

a válság után a gazdaságpolitika részben visszatérhet a magas nyomású gazdasághoz, amit gyors munkaerőhiány és dinamikus béremelés jellemez.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az idén 6,6, jövőre 6,7 százalékos GDP-növekedéssel számol.

A korábbi növekedési trendhez még a legoptimistább forgatókönyv szerint sem tér vissza a gazdaság a következő években, de a járvány előtti GDP-szint már az idei harmadik negyedévben elérhető.

A szakember rámutatott: az idén az ipar és az építőipar együtt 4 százalékponttal húzhatja a gazdaságot. A Pénzügyminisztérium (PM) kedden nyújtotta be az idei költségvetés módosító javaslatát, amely szerint erre az évre 4,3 százalékos várható. A 2022-re vonatkozó legfrissebb kormányzati előrejelzés azonban még 2020 decemberéből származik, amikor 5,4 százalékos bővülést jeleztek előre, de április végén a friss konvergenciaprogramban frissülhet a PM várakozása.

Fotó: Kallus György / VG

Az uniós helyreállítási alapból korábban nem látott mennyiségű forrás érkezhet, amely leginkább jövőre és 2023-ban gyorsíthatja a növekedését, 2023-ban 4,4 százalékkal

– mondta a Világgazdaság kérdésére a Takarékbank elemzője. Az óriásberuházások – az akkumulátorüzemek és a BMW-gyár – egészen 2026-ig folyamatos többletet adhatnak a GDP-hez, a beruházásokon, majd az ipari termelésen keresztül éreztetik hatásukat – tette hozzá Suppan Gergely. Török Zoltán felhívta a figyelmet:

az EU és az eurózóna gazdasága az idén és jövőre is 4 százalék körül bővülhet, ennél a magyar gazdaság gyorsabban növekedhet.

Az alapforgatókönyv szerint 2022 után is folytatódhat a felzárkózás. A növekedési fordulat az idei második negyedévben kezdődhet, amikor 10 százalék feletti GDP-növekedés lehet az előző év azonos időszakához képest.

A második negyedévben erőteljes felpattanás lesz, döntően az iparnak köszönhetően – fejtette ki Suppan Gergely. Az ipar a bázishatás miatt 65-70 százalékkal bővülhet áprilisban, ezen belül a járműgyártás 400 százalékkal nőhet. Az ipar 8-9 százalékponttal húzhatja a GDP-t az április–júniusi időszakban. A szolgáltatások is elkezdenek kijönni a mély vízből, segítve a gazdasági teljesítményt. Ám az év második felében – a bázishatás miatt – már kevésbé húzhatja a növekedést az ipar, a szolgáltatások annál inkább. A vendéglátásban W alakú válság látható, ám a második mélypont lényegesen sekélyebb lehet. Az elemző felhasználási oldalon erős beruházásokra és külkereskedelemre számít, de a fogyasztás visszafogott lehet.

uniós gazdaság járműgyártás járvány Raiffeisen Bank fertőzés GDP szolgáltatások Takarékbank vendéglátóipar koronavírus járvány koronavírus magyar gazdaság koronavírus-válság pandémia ipar
Kapcsolódó cikkek