Magyar gazdaság

Még igen kevés beteg él az adójóváírással

A szja-ra vonatkozó, 2020-ban a 2019-es évre benyújtott bevallásokban 283,5 ezren tüntették fel súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeget.

A személyi jövedelemadóra vonatkozó, 2020-ban a 2019-es évre benyújtott bevallásokban 283,5 ezren, összesen 24,1 milliárd forint értékben tüntettek fel súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeget. Az adat ugyanakkor növekvő tendenciát mutat:

2019-ben a 2018-as évre benyújtott bevallásokban valamivel kevesebben, 258,4 ezren, összesen 20,3 milliárd forint értékben érvényesítették az adókedvezményüket

– válaszolta lapunk megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ezek azok az adókedvezmények, amelyek valamilyen betegség után vehetők igénybe, úgynevezett BNO-kódok alapján.

Idén már évente 100 440 forint adókedvezményben részesülhet az, aki valamilyen táplálékfelszívódási zavarral küzd, esetleg 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegsége van, laktózérzékenységet állapítottak meg nála, gluténérzékeny, Crohn-beteg vagy endometriózis tüneteivel diagnosztizálták.

De az adókedvezményre jogosító betegségek közé tartoznak a mozgásszervi, az autoimmun, a daganatos és a szívbetegségek is.

Fotó: Máthé Zoltán / MT

Január 1-jétől a személyi kedvezmény is az összevont adóalap terhére érvényesíthető adóalap-kedvezménnyé vált, melynek mértéke jogosultsági hónaponként a egyharmada szerinti összeg, száz forintra kerekítve

– közölte a Mint írták, a kedvezmény összege 2021-ben 55 800 forint havonta, ez havi szinten 8370 forint adómegtakarítás, tavalyhoz képest 4 százalékos emelkedéssel. A személyi kedvezmény 2020-ban havi 8050 forint, 2019-ben pedig havi 7450 forint.

Mivel a 2020-as adóévről szóló bevallások beadási határideje a napokban, május 20-án járt le, a tavalyi adatokat még nem ismeri az adóhatóság.

A személyi kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek köre 2019. január 1-jén bővült utoljára. Akkor került be a kedvezmények körébe az endometriózis, a mellrák, a méhnyakrák, a petefészekrák, valamint a prosztata- és a hererák. Fontos tudni, hogy ezeknél a betegségeknél is érvényesíthető visszamenőleg, az ötéves általános elévülési időn belül az adókedvezmény.

Tehát ha a betegséget az elmúlt években diagnosztizálták, akkor a korábbi évek adóbevallásai önellenőrzéssel módosíthatók. Magyarországon statisztikai adatok szerint a coeliakia (lisztérzékenység) a népesség 1-2 százalékát érintő autoimmun betegség, a laktózintolerancia becslések szerint mintegy hárommillió embert érint, a cukorbetegek száma is meghaladja a 800 ezret. Vagyis még bőven vannak olyanok, akik kérhetnék az adókedvezményt, de mégsem élnek ezzel a lehetőséggel.

NAV laktózérzékenység betegség adókedvezmény 1-es típusú cukorbetegség daganatos beteg
Kapcsolódó cikkek