Magyar gazdaság

Bizakodóbbak az elemzők remek GDP-adat láttán

A forint rövid idő alatt gyengült az euróval szemben, mielőtt újra magára talált. Az elemzők éve előrejelzéseiket is felfelé módosították.

A vártnál is jobb GDP-adatokat közölt ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nyers adatok szerinti 17,9 százalékos növekedés már a két évvel ezelőtti időket idézi, a magyar gazdaság úgy tűnik végleg kilábalt a koronavírus-járvány okozta válságból. 

Ez a valaha mért legmagasabb növekedésnek számít. A gazdaság újraindítása Magyarországon az egyik leggyorsabb az Európai Unióban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-ra feltöltött videójában. 

A mai GDP-adatban nem az a meglepő, hogy kétszámjegyű növekedést mutat éves alapon – ezt az alacsony bázisidőszaki adat miatt előre sejteni lehetett –, hanem hogy az éves és a negyedéves növekedés is meghaladja a várakozást – húzta alá Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője. 

Fotó: Shutterstock

Az elemző szerint a gazdaság teljesítménye már elérte a 2019. IV. negyedévi szintet, azaz makroszinten a gazdaság kilábalt a válságból. Az egyes iparágak helyzete ezen belül eltérő, ám erről részletes adatokat még nem közölt a KSH. Termelési oldalon vélhetően mind a szolgáltatások, mind az ipar növekedése dinamikus lehetett, míg felhasználási oldalon a fogyasztás bővülése emelhető ki. A magyar gazdaság gyors újraindulásában szerepet játszott a korlátozások viszonylag korán történő lazítása mellett a vállalkozások és az állam jó ellenállóképessége, illetve a beruházások magas szintje. A vártnál jóval kedvezőbb adat miatt az idei növekedés az eddig becsültnél magasabb lehet, meghaladhatja a 7, de kedvező esetben akár a 8 százalékot is.

Érdekesség, de a forint inkább kedvezőtlenül reagált a GDP-adatokra: a 351,4-es nyitóállományról az adatok közlése után rövid idő alatt 352 fölé ugrott az euróval szembeni árfolyam. 

A két számjegyű növekedésre számítani lehetett, mivel a múlt év második felében a járvány miatti korlátozások eredményeként korábban soha nem látott visszaesést könyvelhetett el a magyar gazdaság, azaz alacsony volt a bázis. A második negyedéves tényadat némi meglepetést jelent, mert meghaladja a piaci várakozásokat, amelyek 17 százalék körüli többletet valószínűsítettek – értékelte az új adatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
„A mostani adat megjelenése előtt még 6,7 százalékos növekedést valószínűsítettünk 2021-re, de az friss számok fényében elképzelhető, hogy 7 százalék feletti bővüléssel zárja ezt az évet a magyar gazdaság. Ugyanakkor kockázatokkal is számolni kell, a vírusvariánsok terjedése miatt ugyanis újabb hullámok okozhatnak megtorpanást nemzetközi szinten, amely a magyar gazdaságra is hatással lehet” – tette hozzá Németh Dávid.  

A vártnál lényegesen jobb második negyedéves hatására az idei növekedési előrejelzésünket 8% környékére javíthatjuk az eddigi 7,7%-ról, míg jövőre továbbra is 7%-os növekedésre számítunk – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A korlátozások tavaszi fokozatos feloldásával határozott lendülettel folytatódott a helyreállás, így a hazai GDP már mintegy fél százalékkal meghaladta a járvány előtti szintet. A kilábalás, a GDP helyreállása azonban korántsem egyenletes, egyes ágazatok (élen az infokommunikációval) már bőven meghaladják a járvány előtti szintet, az idegenforgalomhoz, rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások ugyanakkor még bőven elmaradnak. A delta variáns ugyan egyértelmű kockázatot jelent, azonban ezen ágazatok folytathatják a helyreállást, ami még jövőre is áthúzódik. Ezért a következő negyedévekben még kifejezetten erős növekedésre számítunk, amit a helyreállása és az erőteljes bérdinamika is támogat. Jövőre pedig a visszatérítés, a rendőröknek tervezett féléves bónusz, a további egészségügyi béremelések, a 13. havi kéthetes részlete, valamint a 25 év alattiak szja mentessége adhat további lökést a gazdaságnak – vélekedett az elemző. 

 

forint KSH GDP Varga Mihály
Kapcsolódó cikkek