Idén júliusban átlagosan 4,704 millió volt a 15 és 74 év közötti foglalkoztatottak száma, a május–júliusi időszakban pedig átlagosan 4,647 millióan dolgoztak, vagyis 62 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A 15–64 év közöttiek esetében 4,549 millió főnek volt állása, a foglalkoztatási rátájuk 73,3 százalék volt az említett időszakban. A férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 26 ezerrel, 2,425 millió főre, a foglalkoztatási rátájuk 1,7 százalékponttal, 78,2 százalékra nőtt.

A nőknél a foglalkoztatottak létszáma 33 ezer fővel, 2,124 millióra, a foglalkoztatási ráta 1,9 százalékponttal, 68,4 százalékra emelkedett. 

Fotó: Shutterstock

A fiatal, 15–24 éves korcsoportban a foglalkoztatottak száma 268 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 27,2 százalékra csökkent.

A legjobb munkavállalási korú, vagyis a 25–54 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal, 87,3, míg az idősebb, 55–64 éves korosztályban 3,7 százalékponttal, 62,9 százalékra emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt, a külföldön dolgozók körében csökkent a foglalkoztatottság: míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 75 ezer fővel emelkedett, addig a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié 16 ezerrel zsugorodott. 

A munkanélküliségi ráta idén júliusban 3,9 százalék volt, és 189 ezer fő volt a munkanélküliek száma. A május–júliusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 197 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalék volt. A május–júliusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 27 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal csökkent.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 103 ezer fő volt, a munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4 százalékra mérséklődött,

míg a nők esetében a munkanélküliek száma 94 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent. A 15–24 éves munkanélküliek száma 46 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,1 százalékponttal, 14,7 százalékra mérséklődött. Az összes munkanélküli több mint egyötöde a fiatalok közül került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal, 3,4, az 55–74 éveseké 0,5 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent. A munkakeresés átlagos időtartama 8,7 hónap volt, a munkanélküliek 33,8 százaléka legalább egy éve keresett állást. 

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint július végén a nyilvántartott álláskeresők létszáma 28,4 százalékkal, 262 ezer főre csökkent.