BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár a teljes 13. havi nyugdíjat visszakaphatják a nyugdíjasok jövőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nagyon szeretnék sokat adni azoknak, akik vállalnak gyermeket – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban.

Nagy forgalom van Budapesten, nemcsak a közutakon, hanem a politikában is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A kormányfő ezzel utalt vissza a csütörtöki demográfiai csúcsra, ahol több európai állami vezető mellett Mike Pence korábbi amerikai alelnök is részt vett. A miniszterelnök szerint a Nyugat nem képes saját magát fenntartani.

A magyar családpolitika unortodox

– fogalmazott. A sikerhez azonban egy-két évtizedes folyamatos családpolitikára van szükség – szögezte le, hozzátéve, hogy még félúton vagyunk, de szerinte a jelek biztatók. 

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A miniszterelnök hangsúlyozta, kell gazdasági motiváció, hogy a fiatalok elkötelezzék magukat a családi élet mellett, ehhez a kormánynak segítséget kell adnia. Oda kell eljutni, hogy megérje anyagilag is gyermeket vállalni.

Nagyon szeretnék sokat adni azoknak, akik vállalnak gyermeket

– fogalmazott a miniszterelnök. 

A kormányfő az adó-visszatérítés motivációit azzal indokolta, hogy 2021 egy nagyon nehéz év volt, ami főleg a gyermekes családokat viselte meg leginkább, főként a digitális oktatás terhe miatt. Új elem a mostani támogatási formában, hogy a gyermeket nevelő kisvállalkozások is visszakaphatják az adójukat.

A minimálbér kapcsán megjegyezte, hogy azt nem a kormány, hanem a munkaadók és a szakszervezetek tárgyalják meg, bár azt is hozzátette, hogy általában a kormány kontójára. Hangsúlyozta, példátlan mértékű minimálbér-emelést tervez a kormány, de ez nehézséget jelent a kisebb vállalkozásoknak, ezért csökkenteni kell az adójukat.

Harcolok azért, hogy ne csak a második, hanem a harmadik és a negyedik heti 13. havi nyugdíjat megkaphassák a nyugdíjasok

– jelezte Orbán Viktor.

Akik nem oltatták be magukat, életveszélyben vannak – figyelmeztette a miniszterelnök azokat, akik nem vették fel még a vakcinát. Ugyanakkor ismét jelezte, nem szeretné kötelezővé tenni az oltást, bár az egészségügyben ezt meg lehetett lépni. „Próbálom rábeszélni az embereket, hogy vegyék fel az oltást, a kormányzat kezében azonban több eszköz nincsen” – mondta Orbán Viktor.

A korlátozások ismételt bevezetéséről pedig úgy vélekedett, hogy nem szabad olyan  lezárásokat bevezetni, amelyeket igazságtalannak éreznek az emberek. „A lezárás ellen érvelek az utolsó pillanatig, amíg lehet” – mutatott rá a kormányfő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.