Ahogy várható volt, nagyot rontott idei inflációs előrejelzésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank a nyáron még 4,1 százalékos inflációt jósolt 2021-re, azonban ahogy már az elmúlt napokban sejteni lehetett, csütörtök reggel kiadott szeptemberi inflációs jelentésében már 4,6-4,7 százalékra rontotta prognózisát.

Fotó: MÓRICZ-SABJÁN SIMON

A koronavírus-járvány negyedik hullámának megjelenése következtében a gazdasági kilátások előretekintve a korábbiaknál bizonytalanabbá váltak

– írta jelentésében az MNB, amely emiatt figyelembe vette előrejelzésénél a döntéshozói kockázatérzékelést és a korábbi években regisztrált változékonyságot. 

„A jelentés előrejelzéseinek elkészítésekor a 2021. szeptember 16-ig rendelkezésünkre álló információkat vettük figyelembe. Előrejelzéseink endogén kamatpálya feltételezése mellett készültek” – olvasható a dokumentumban, amely szerint a következő hónapokban még bőven 5 százalék felett, jövő nyárig pedig láthatóan 4 százalék felett lesz az áremelkedés mértéke, majd csak 2022 második felében tér vissza a jegybanki toleranciasávba. 

Az MNB 2022-re így 3,4-3,8 százalék közötti inflációt, 2023-ban pedig 2,8-3,2 százalékos árromlást vár. Jó hír ugyanakkor, hogy a GDP-növekedés az MNB szerint 6,5-7 százalék, jövőre 5-6 százalék, 2023-ban pedig 3-4 százalék lehet az előrejelzés szerint, amely a nyugdíjasoknak is pozitív hír.