BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyáron is pörgött a használtautó-piac

Sok vásárló az új autók áremelkedése és az egyre súlyosabb chiphiány miatt jelentősen megnőtt szállítási határidők miatt most a használtautó-piacon keresi következő autóját.

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon idén 534 400 személygépkocsi cserélt gazdát augusztus végéig. Ez az érték 3,5 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. A nyári hónapokban is aktív maradt a forgalom, az elmúlt három hónapban több mint 202 ezer használtautó-átírásra került sor.

Az idei nyár folyamán regisztrált 202 400 adásvétel a második legmagasabb érték a hazai használtautó-piacon ebben az időszakban. 2020 nyarán ugyan ennél is magasabb, közel 216 ezres forgalmat mértek június és augusztus között, de ez egyértelműen a koronavírus-járvány miatt bevezetett tavaszi lezárások során kiesett vásárlások pótlásának hatása volt. Az őszi hónapokra is kedvezőek az előjelek, így minden esély megvan rá, hogy megdől majd a 2019-ben beállított 808 ezres éves szintű csúcsérték is

– mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Fotó: Arpad Kurucz

A további hónapok aktivitását jelentősen segíti, hogy

sok vásárló az új autók áremelkedése és az egyre súlyosabb chiphiány miatt jelentősen megnőtt szállítási határidők miatt most a használtautó-piacon keresi következő autóját.

Többségüknek az sem szegi kedvét, hogy a megnövekvő kereslet miatt a használtautó-piacon is jelentős áremelkedés következett be: ennek mértéke egyes kategóriákban bőven meghaladta a 20 százalékot is az elmúlt egy év során.

A magyarországi használtautó-piacon idén is az alsó-középkategória modelljei szerepelnek az adásvételi lista élén: Opel Astrából közel 32 ezret, Ford Focusból 15 ezret írtak át, míg Volkswagen Golfból 14 ezer cserélt gazdát augusztus végéig. A kisautók közül a legnépszerűbb a lista második helyén szerelő Suzuki Swift közel 27 ezres darabszámmal.

Miközben a használtautó-piacon a 2021 első nyolc hónapjában gazdát cserélő 534 400 személyautó mennyisége 3,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 516 600-as értéket, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 85 300 darab volt, ami 1,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 87 000-es értéktől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.