Belvárosi wifi-hálózatot építettek ki, érintőképernyős információs rendszereket telepítettek, valamint számítógépes és okostelefonos applikációkat fejlesztettek Zalaegerszegen közel 200 millió forint támogatásból.

Fotó: Shutterstock

A város önkormányzata szerint a Zalaegerszeg turisztikai vonzerejének növelését "Smart City" eszközrendszerrel segítő projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A csaknem 200 millió forint értékű európai uniós támogatásból megvalósított beruházás keretében a városban már meglévő, illetve fejlesztés alatt álló turisztikai kínálatot igyekeznek elérhetővé tenni és népszerűsíteni,  egyebek mellett a Göcseji Falumúzeumot, a tévétornyot, az AquaCityt vagy az épülő Alsóerdei Sport- és Élményparkot és a Mindszentyneumot.

A projekt részeként Zalaegerszeg belvárosában egy kilométeres átmérőjű körben, 53 jeladó eszközzel alakítottak ki ingyenes wifi-zónát.

Elkészült az internetes kommunikációra és mobileszközök használatára épülő e-City turisztikai portál és mobilapplikáció, továbbá három kültéri érintőképernyős, interaktív információs terminált, három kültéri okospadot, valamint gyerekek számára egy okos játszóeszközt telepítettek négy helyszínen.

Az e-City applikációban és a portálon megtalálhatók a városi programajánlatok, a zalaegerszegi szállás- és vendéglátóhelyek, továbbá parkolással, menetrendekkel, orvosi ügyelettel, piacnapokkal és az elektromosautó-töltőállomásokkal kapcsolatos információk is elérhetők, de túraútvonal-tervezőt és ajándékokat érő pontgyűjtő funkciót is tartalmaz.