A Megújuló vidék, megújuló agrárium program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter szerdán a tárca tájékoztatása szerint.

Fotó: Löffler Péter

A kiírás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben.

Csak az idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára, ez ellen fel kell lépni minden eszközzel.

A felhívás révén támogatni kívánják a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközöket, berendezéseket és technológiát, például a rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, az autonóm hőtermelő berendezés vagy a vontatott hőtermelő gép beszerzését és telepítését. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszege 5 milliárd forint.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80 százaléka lehet

– hangsúlyozta Nagy István.

A támogatási kérelmek benyújtására november 17-től lesz lehetőség.