„A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer új alkalmazott után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a jól célzott segítség elsősorban a keleti országrészben járul hozzá a dolgozni akarók elhelyezkedéséhez.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az ITM csütörtöki közleménye emlékeztet: a Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 őszétől eredetileg a 25 év alattiak és az alacsony iskolai végzettségűek alkalmazására ösztönözte a foglalkoztatókat. Nyár eleje óta már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső felvételéhez igényelhető az állami hozzájárulás. 

A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A munkaadók fél éven át így összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak egy új kolléga felvétele után. 

A program bővítésével novembertől elérhető új bértámogatás kifejezetten a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresőket célozza meg. 

Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg, a folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is. 

Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány. 

Az első néhány héten 147 ember után kértek összesen több mint 124 millió forint támogatást. A program részletes feltételei a munka.hu oldalon olvashatók. 

A kezdeményezés különösen a keleti országrészben sikeres, a támogatottak tizede Hajdú-Bihar megyei, 9-9 százaléka él Bács-Kiskun vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megítélt összegekben már átlépte az egymilliárdos határt Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is. Minden második munkába álló e hat megyében lakik, az elnyert források fele itt hasznosul – olvasható a közleményben.