Ebben az évben októberig 750 millió eurós magyarországi ingatlanbefektetést jegyzett a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója, a CBRE. Az érték ugyan 5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakáétól, de még erős év végi hajrá várható a piacon, így 2021-re a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb, 1,2-1,3 milliárd eurós forgalmat prognosztizál a szakma

– mondta a VG-nek az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, Takács Ernő az ingatlanfejlesztők napja alkalmából készített összefoglaló elemzést idézve.

Hozzátette, hogy a további kilátások is jók, a jövő évi számok megközelíthetik a válság előtti, 2019-es értéket. A járvány következtében tavaly a piacon egy négy-öt éve tartó szárnyalás tört meg azzal, hogy 40 százalékkal esett az ingatlanbefektetések volumene. Ez év elején még a koronavírus-járvány miatti korlátozások akadályozták a fellendülést, a nyár végétől az újabb fertőzéshullám rontotta a kilátásokat, de a trend így is egyértelműen javuló.

A járvány előtti 40 százalékról 85-re nőtt az irodapiaci tranzakciók aránya, a kereskedelmi ingatlanoké 40 százalékról 5-re csökkent, ahogyan a hotelpiacé is.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Ez a szegmens a kiskereskedelmi forgalom javulásával regenerálódik majd, a tulajdonosok már sok régi épület felújítását előre hozták, de újak építésébe nem fogtak.

A lakáspiaci volumen az áremelkedés miatt nőtt, de a lakások száma alapján nem nagyobb a kereslet, mint a válság előtt volt. Takács Ernő megoldandó problémának nevezte, hogy nincs elég eszköz a nagyon rossz állapotú hazai lakásállomány megújításához. Az idén várhatóan 20-25 ezer új építésű lakást adnak át, most 35 ezer kivitelezése van folyamatban. 

Látványosan bővülhet az ipari ingatlanok piaca, amely az eladói oldali hiány miatt nem elég likvid. A prémiumszegmensben elvétve van kínálat, hiába hatalmas a kereslet. Jövőre várhatóan átadnak egy terjedelmes méretű új állományt, ami a befektetési forgalmat feljebb húzhatja.

Erős visszapattanást vártak a pandémia miatt befékező ingatlanbefektetési piacon, és bár a felívelést az újabb fertőzési hullám lassította, de visszavetni már nem tudta

– közölte az IFK elnöke.

Ráadásul az elmúlt években igen jelentős halmozódott fel Magyarországon, amely kereste és keresi a befektetési lehetőségeket. A magyarországi befektetői arány korábban nem látott szintre, 80 százalék fölé emelkedett, ami stabilitást ad a piacnak, és jelzi a magyar vállalkozók tőkeerejének növekedését is. Az ingatlanbefektetések iránti érdeklődést erősíti a globálisan növekvő magas is.

Fotó: VG

A bankok finanszírozási hajlandósága csak átmenetileg esett, már újra szívesen hiteleznek, így elég olcsó forrásokhoz juthatnak a fejlesztők és a befektetők.

A keresletet erősítik a gazdasági korlátozások miatt elhalasztott vásárlások: mivel a befektetők tavaly nehezen tudtak tőkét kihelyezni, sokan az idén és jövőre próbálják behozni a 2020-ban elmaradt üzleteket.

Emiatt senki nem számít az ingatlanárak csökkenésére, de a beruházások megdrágulása miatt sem. Jövőre az ideit 300-400 euróval meghaladja, összességében az 1,5-1,7 milliárd eurót is elérheti az ingatlanbefektetési piaci forgalom – összegezte Takács Ernő.