BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen drágul a taxizás Budapesten

Évek óta nem emelkedtek az árak, ennek most vége szakad.

Véget értek a tárgyalások a budapesti taxisiparág helyzetéről a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a taxitársaságok, valamint az érdekképviseletek között – olvasható a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pénteki közleményében.

A tavaly november óta tartó tárgyalások eredményeként május 9-től drágulnak a taxik árai, 2018. július 1. óta először. A korábbi 700 forintos alapdíj, 300 forintos kilométerdíj és 75 forintos percdíj mértéke 1000, 400 és 100 forintra emelkedik a megállapodás értelmében.

Fotó: Havran Zoltán

A megállapodás mindemellett lehetővé teszi azt is, hogy világító szabadjelzővel lehessen várakozni a drosztokon kívül is, használhatók lesznek a minősített négy évszakos gumiabroncsok a taxikon, lehetővé válik a papírmentes, digitális bizonylattal rendelkező eszközök használata. A szabályok értelmében elektromos taxik csak azok a járművek lehetnek, melyek képesek egy töltéssel legalább 150 kilométert megtenni.

Az engedély nélküli személyszállítást végzőkkel szembeni szigor is növekedhet, különös tekintettel az ilyen célú Viber-csoportokra, de az ellenőrzések számának növekedése a hivatásos taxisokat is érintheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.