A magyar pályakezdők bérigénye átlagosan nettó 322 ezer forintra, 29 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, a nemek közötti bérigény szakadék pedig 20 százalékra ugrott – derült ki a Zyntern.com állásportál országos kutatásából. A kutatásban résztvevők legnagyobb arányban a 276 - 300 ezer forint közötti sávot jelölték meg számukra vágyott pályakezdő fizetésként. 

A fővárosi és vidéki válaszadók bérigénye közötti szakadék 30 ezer forint. 

A legmagasabb átlagos fizetési igényeket az IT-s (369 536 forint), műszaki, mérnöki (367 156 forint), valamint az orvos és egészségtudomány (342 417 forint) területeken várnának. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei a gimnáziumban (237 941 forint), pedagógusi (269 357 forint), valamint bölcsész (275 236 forint) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak.

Business,People,Are,Getting,Bored,While,Sitting,On,Chair,Waiting
Fotó: Shutterstock

A válaszok alapján a versenyképes fizetés a legfontosabb szempont a fiataloknak, ha munkahely választásról van szó, továbbá kiemelten fontos számukra, ha elismeri a munkáltató a jó teljesítményt, és ha van fejlődési- és karrierlehetőség a cégnél. A legkevésbé fontos szempont, hogy a vállalat nemzetközi háttérrel rendelkezik-e vagy sem, a home office a lista vége felé helyezkedik el, míg a korábbi évekhez képest a cég hírneve jelentősen nagyobb hangsúlyt kapott a pályakezdők preferencia listáján.

A válaszadók 59 százaléka helyezkedne el nemzetközi nagyvállalatnál, 

45 százaléka hazai nagyvállalaltnál vagy kkv-nál is szívesen dolgozna. A kitöltők 37 százaléka gondolkodik saját vállalkozás indításán. A férfiak 29 százaléka, míg a nőknek csupán 20 százaléka dolgozna szívesen a startup szektorban.

A munkaerő kereslet növekedése, az a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek, és változatlanul a nagyvállalatok a legkedveltebb munkaadók.