Közel százzal csökkent az üres praxisok száma egy év alatt. Június elsején összesen 832 üresen álló háziorvosi és alapellátó fogorvosi praxis volt Magyarországon, egy évvel korábban 928 üres körzetben kellett helyettesítéssel megoldani a betegek alapellását – derül ki az Országos Kórház-főigazgatóság (Okfő) adataiból.

2021.06.30. Zalaegerszeg Új háziorvos, dr. László Marianna veszi át a praxist július elsejétől a megyeszékhelyi Ola utca 12. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelőben. A Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény az elmúlt egy évben helyettesítéssel oldotta meg a betegellátás szolgáltatást, ugyanis dr. Madarász Zsuzsanna nyugdíjba vonulását követően tavaly óta ideiglenesen, saját praxisa mellett dr. Orbán Zoltán látta el az itteni betegeket. Képen:  dr. László Marianna új háziorvos, Ladányi Ibolya Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője, dr. Orbán Zoltán  háziorvos Fotó: Katona Tibor KTZalai Hírlap
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A háziorvosok esetében 589 üresen álló körzet van jelenleg, ezek közül 13 praxis június 1-jével vált tartósan betöltetlenné, többek között Dévaványán, Hidasnémetiben, Budapest négy kerültében, Hódmezővásárhelyen és Turán kell a betegellátást a jövőben helyettesítéssel megoldani. Az üres fogorvosi praxisok száma jelenleg 243, egy évvel korábban 280 körzetből hiányzott a fogorvos, tartósan betöltetlen státuszba júniustól négy körzet került, ez azt jelenti, hogy ezekben a rendelőkben már hat hónapja helyettesítéssel oldják meg a betegellátást.  

Minden tizedik körzetben helyettesítő orvos dolgozik

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben megjelent adatai szerint 2020-ban minden tizedik praxisban helyettesítő orvos dolgozott. A pandémia magyarországi kitörésének évében összesen 4536 háziorvosi és 1359 házi gyermekorvosi praxisban látták el lakosság egészségügyi alapellátását. Egy háziorvos napi betegforgalma 48 fő volt, a gyermekorvosokhoz pedig napi 24-en érkeztek.

Kiemelték: a háziorvosok kapacitásait 2020-ban elsősorban a járványkezelés kötötte le, a rendelőn kívüli ellátások száma 30 százalékkal csökkent, kevesebb beteget utaltak szakrendelésre, kórházba is. Az alapellátásban dolgozókra és a kórházak infektológiai és intenzív osztályaira is nagy nyomás nehezedett. 

Példaként említik, hogy míg 2019-ben 48 százalék körüli ágykihasználtság volt az infektológiákon, 2020-ban ez 140 százalékra nőtt, az intenzív osztályokon a 2019-es évi 60 százalékhoz képest 2020 decemberére 80 százalék fölé emelkedett az ágyszámkihasználtság. 

2020-ban az alkalmazásban állók táppénzes napjainak száma több mint tízéves rekordot döntött meg. Az alkalmazottak több mint 26,3 millió napot voltak betegek, míg a pandémia előtt 16–24 millió között volt az évenkénti táppénzes napok száma.