„Az OTP Bank kisrészvényeseinek azt üzenném, hogy tartsanak ki, az alacsony árat látva ne adják el a részvényeiket, egyszer újra lesz az árfolyam még húszezer forint környékén is” – jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Esztergomban, az MCC Feszt ma délután megrendezett kerekasztal-beszélgetésén a Figyelő tudósítása szerint. Az OTP Bank oroszországi és ukrajnai érdekeltségei kapcsán azt mondta, hogy a helyi leánybankok működése stabil, igaz, az első félévi eredményeiken nyilván tükröződnek majd az orosz–ukrán konfliktus hatásai. 

Egyszer viszont ott is lesz újjáépítés és növekedés, és gyorsan visszaszerezzük majd, amit most elveszítünk – vélekedett az elnök-vezérigazgató. Csányi Sándor a háború kapcsán arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt három évtized eddig sem szűkölködött válsághelyzetekben, amelyeket a bankcsoport mindig át tudott vészelni: ez nagy részben annak köszönhető, hogy az OTP csoport mindig is magas tartalékolási szintekkel dolgozott. „Akkor kell óvatosnak lenni, mikor jól mennek a dolgok” – fogalmazott.

CSÁNYI Sándor
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Puskás András, a mérlegfőösszege szerint második számú szolgáltatónak számító Magyar Bankholding elnöki főtanácsadója egyebek mellett arról beszélt, hogy 2024 végére megtörténhet a tagbankok teljes összeolvadása, és addig az a cél, hogy megerősítsék, illetve javítsák a most meglévő – és igen kedvező – piaci pozícióikat Magyarországon. 2024 után a Kárpát-medence térségében nemzetközi terjeszkedésbe is kezdene a bankcsoport, amely tőzsdei jelenlétet is tervez.

Nagyon csúnyán fest a magyar tőzsdecégek kapitalizációja

A legnagyobb cég hosszú idő után már nem az OTP.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a beszélgetésnek a bankok tulajdonosi összetételének jelentőségéről szóló részében kifejtette: egy banknál az elért teljesítmény az, ami számít, valamint az, hogy milyen szolgáltatásokat tud nyújtani az ügyfeleinek, és nem az, hogy a tulajdonosi kör kikből tevődik össze. A bankoknál – tette hozzá – három kulcsfontosságú elem határozza meg a működés sikerét: az első a tőke nagysága, a második a stratégia milyensége, a harmadik pedig a menedzsment színvonala. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a magyar bankszektor nagyon erős, a tőke- és likviditási helyzete és a jövedelmezősége is jó. Az előttünk álló években – hangsúlyozta – tovább erősödhet a verseny a szektorban, aminek az ügyfelek lesznek a legfőbb nyertesei.