Elfogadva a Mol javaslatát a kormány a jövőben csak a magántulajdonú gépjárművekre, a mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra és a taxikra tartja fenn a 480 forintos garantált üzemanyagárat 

- jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a döntést azt követően hozták meg, hogy egyeztettek a Mol vezetőjével. Hernádi Zsolt a százhalombattai finomító karbantartás miatti tegnapi leállításáról tájékoztatta a kormányt tegnap. 

Piaci áron tölthetők a 7,5 tonna feletti járművek, a külföldi felségjelzésű járművek - ez eddig is így volt -, illetve a nem természetes személyek által üzemeben tartott járművek. Utóbbi az új intézkedés. Ez alól csak a személytaxi szolgáltatást végzők kapnak mentességet. Az erről szóló rendelet megjelent, az új szabályozás szombat déltől érvényes. Az azonnali hatálybalépést az indokolta, hogy ne rohamozzák meg a töltőállomásokat.

A taxisok mentességét az indokolja, hogy nekik az üzemanyag munkaeszköz, ha pedig csak piaci áron tudják beszerezni, az 60 százalékos emelkedést okozna a tarifákban. Más vállalkozásnál is fontos lehet az üzemanyagár, de nem ezen alapszik.

GULYÁS Gergely; SZENTKIRÁLYI Alexandra, Budapest, 2022. július 30.Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. július 7-én.MTI/Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Annak érdekében, hogy a lakossági fogyasztók számára megmaradhasson a tavaly november óta bevezetett üzemanyagárstop, 

a hazai stratégiai készlet egynegyedét is felszabadítja a kormány. 

Ez azonban nem elegendő a teljes igény kielégítésére, ezért importra is szükség van. A készletek csak a lakossági fogyasztás fenntartására megfelelőek. Erről azt mondta a miniszter, hogy 

nagyon fontos, hogy a lakossági fogyasztóknak, a lakossági üzemben tartóknak, akik saját tulajdonú és nem céges gépjárművet használnak, a kormány továbbra is fenn tudja tartani a 480 forintos árat. A célunk, hogy ez minél hosszabb ideig fennmaradjon. Szerintem erre képesek leszünk a benzinnél és a dízelnél, de a jelenlegi háborús helyzetben mindig óvatosan kell fogalmazni.

Két út állt a kormány előtt

Százhalombatta felelt az elmúlt hónapokban az ország kőolajellátásáért, az itteni finomítás a szükségletek teljes egészét fedezi. A leállást egyszer már elhalasztották, de tovább nem lehetséges. Ebben a helyzetben a kormány előtt két út állt: 

  • import
  • stratégiai készletek felszabadítás

A háború és a szankciók miatt ma senki nem tudja garantálni, hogy a kőolajszállítás folyamatos lesz az őszi és a téli hónapokban, ezért a komplett stratégiai készlet felszabadítása nem lehetséges. Csak annyit tudnak felszabadítani, aminek a visszapótlására a következő félévben, háromnegyed évben esély van. Ezért a háborús helyzetben a kormány csak azt tudja tenni, hogy a stratégia készlet egy részét oldja fel. De ez a Molnál lévő készletekkel együtt is csak a hazai igények egy részét fedezi. 

Az import ára rendkívül magas, ráadásul decembertől feldolgozott kőolajat decembertől nem lehet behozni Oroszországból, mivel ezt az EU megtiltotta.

Itt vannak a pontos számok

A készletfelszabadításról szóló rendelet is hamarosan megjelenik. Június 27-én a Magyar Ásványolaj Szövetség is tájékoztatta a kormányt arról, hogy az import részben a hatósági ár, részben a szankciók miatt jelentősen visszaesett. Ezt tovább nehezíti, hogy az OMW schwechati finomítóját elhúzódó üzemzavar bénítja. A tartós aszály sem könnyíti meg a helyzetet, mert 

a Duna vízszintje drámaian alacsony, és ez az uszályos üzemanyagbehozatal lehetőségeit is visszafogja.

Ehhez hatványozza a százhalombattai finomító karbantartása, aminek időhossza nehezen becsülhető. Az újraindítás nem automatikus és kockázatos. Ha nem ütemterv szerint halad, a kormány kész újabb részeit felszabadítani a startégiai készletnek. 

Ha ütemterv szerint alakul, akkor Százhalombatta egy hónap múlva indulhat újra. 

Mindenesetre a megjelenő rendelet a készletfelszabadításról azt fogja tartalmazni, hogy augusztusban 155 kilotonna, azaz 184 millió liter dízelgázolajat szabadítanak fel, 

  • ami a stratégiai készlet 38 százaléka,
  • a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj készlet mennyiségnek, illetve dízelkészletnek együttesen pedig a 24 százaléka.

Ezt kénytelenek vagyunk felszabadítani annak érdekében, hogy a lakosság számára továbbra is fenntartható legyen a 480 forintos üzemanyagár.

- fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Egy kérdésre megjegyezte, hogy alapvetően a dízelnél rosszabbak a feltételek, de a benzin sem korlátlan. 

Az új szabályozás ellenőrzése gyors és könnyű

Gulyás Gergely kiemelte, hogy annak ellenőrzése, hogy jogosult-e valaki rezsicsökkentett üzemanyagból vételezi, 

könnyű és gyors, mert a forgalmi engedélyeken vonalkód van, ami leolvasható.

Ezeket az adatokat a Mol jogosult tárolni és az ellenőrzés érdekében a NAV felé is továbbítani. A rendelet világosan fogja szabályozni az új helyzetet, hogy ki jogosult és nem a hatósági árra.

Nem mellékesen energiaveszélyhelyzet is van

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy pénteken ülésezett az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs. Ezen téma volt a gáz kiváltása alternatív lehetőségekkel. A gáz ára 200 dollár fölé szökött, aminek a kezelése rendkívüli nehézségekbe ütközik, különösen lakossági szinten. A miniszter úgy fogalmazott, hogy 

a gáztól menekülni érdemes. 

Van gyorsabb, van lassabb megoldás, de mivel nincs biztató hír a háború végéről, ezért minden eszközt meg kell vizsgálni. Ilyen a lignit termelés megnövelése, és a mátrai erőmű korábban leállított blokkjainak a visszaindítása. A barnakőszén bányászatát is szeretné a kormány újraindítani. 

Az erdőgazdaságokat utasították a fakitermelés növelésére, augusztusban is folytatódik a kitermelés. Az állami gazdaságok a teljes mennyiség 55 százalékát adják. Nem csak a szociális programokhoz lesz elég fa, mindenki, aki akar vásárolni, fog tudni.

Jelezte, hogy a napelempályázatok nagyon hamar folytatódhatnak, ami ugyancsak uniós forrásból valósul meg. Minden egyes közületnél vizsgálják, hol váltható ki a gáz fatüzeléssel, nem csak az iskoláknál. Az átállás leggyorsabban fával lehet, de az iskolák esetében csak ott lehetséges, amelyek jellemzően kisebbek, 4-8 osztállyal. A kazánok beépítéséhez az állam forrást fog biztosítani.

És ha ez nem lenne elég, az EU gázspórolásról is döntött

A gázhasználatot 15 százalékkal kell csökkenteni, ha energiaveszélyhelyzet lép életbe. Magyarország uniós tagállam lévén ezt kénytelen betartani, de nem szavazta meg a rendelkezést. "Úgy gondoljuk, hogy ez a döntés a nyílt beismerése annak, hogy Európa háborús gazdaságra áll át. Nyílt szószegésről beszélhetünk minden olyan esetben, amikor európai politikusok azt mondták, hogy a szankcióknak nem lesz közvetlen és súlyos hatása Európára". Egy ilyen radikális gázfogyasztási csökkentés nagyon komoly következményeket jelent a fogyasztók számára, és még komolyabbat a gazdaság számára.

Ennek ellenre a magyar kormány úgy számol, hogy Magyarország képes a 15 százalékos csökkentést elérni. A gáztárolók töltöttségi szintje 50 százalék, ami 3 milliárd köbméter gázt jelent. Ez két hónapra elegendő mennyiség, a lakosság számára pedig 125 napig. Az a cél, hogy a tároló tele legyen, bármilyen drága is a gáz.

Gulyás Gergely megjegyezte, hogy az eredeti tervekhez képest sokat finomodott a vonatkozó szabályozás. A gázcsökkentés csak akkor kötelező, ha öt EU-s országban egyidejűleg lép fel veszélyhelyzet. Tart tőle, hogy ez sajnos be fog következni. De ha nem lenne ilyen rendelet, akkor is minden segítséget meg akar adni ahhoz a kormány, hogy "le lehessen jönni a gázról".

GULYÁS Gergely
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ugyanakkor látni kell, hogy az elszabadult gázár olyan versenyképességi hátrányt okoz az európai országoknak, ami uralhatatlan, és recesszióval fenyeget. A 15 százalékos csökkentés pedig rendkívül jelentős, ami gazdasági átalakítást feltételez. Ráadásul vitatható, hogy a Bizottságnak lenne ilyen hatásköre, hiszen minden egyes ország maga határozhatja meg az energiamixét.

A természetben is háborús állapotok vannak

Aszályveszélyhelyzettel foglalkozó operatív törzs is létrejött, az agráriumot sújtó helyzetről a kormány hosszan tárgyalt. Az operatív törzs javaslatait elfogadta, ezekről döntést hozott. Az utolsó simításokat most végzik ennek kapcsán, a pontos részletekről nagy István holnap számol majd be. Ezekkel az aszályhelyzetben kárt szenvedőket kívánják segíteni, az ősztől pedig öntözési programokat hirdetnek meg.

Uniós pénzek

A kormány szinte napi rendszerességgel tárgyal az uniós pénzekről, azt reméli, hogy ezek eredményre vezetnek. Komoly szakmai viták Gulyás Gergely szerint nincsenek. Több olyan jogszabálymódosítást is benyújtottak az Országgyűlés elé, amelyek a megállapodás eredményeként születtek meg, és lesznek még ilyenek. Az Európai Bizottság igyekszik olyan megállapodást elérni, amt politikailag is képviselni tud. Vannak olyan követelések, amelyekről gyorsan meg tudnak egyezni, mert egybevágnak az érdekek, de vannak tisztázandó kérdések is. De alapvetően optimista a megállapodás esélyét illetően, de ehhez az ellenzék együttműködését is kéri. Fontos momentum volt szerinte, hogy a héten 

Magyarország is elfogadta, hogy az uniós költségvetési ciklus végére a pedagógusbéreket az akkori diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni.

Ennek az eléréséhez évről-évre kell előre lépni. Ehhez az EU forrásokat is biztosít, de a nagy része nemzeti forrás lenne. 

Gigászi a határvédelem számlája

A migrációs válság kitörése óta Magyarország 1,6 milliárd eurót költött a schengeni külső határszakasz védelmére. Ennek az Európai Unió eddig a 2 százalékát térítette meg.  Zajlik a határvadászok toborzása, az érdeklődés jelentős: a 6000-et is meghaladta. Szeptemberre 2200 főből álló egység jön létre, amit ki fognak bővíteni 4000-re. Ez a volumen pillanatnyilag elegendő. 

Az osztrák kancellárral is tárgyaltak erről csütörtökön, Ausztria is attól szenved, hogy a migrációs nyomás a 2015-ös helyzethez kezd hasonlítani. 

Jelenleg 2000 olyan fogvatartott tölti magyar börtönökben a szabadságvesztését, akit embercsempészet miatt ítéltek el, 88 százalékuk nem magyar állampolgár. Ez önmagában is nagy terhet jelent a magyar államnak.

Magyarország képes megvédeni a déli határokat, ehhez az osztrák állam segítséget ad. De a közeljövőben lesz szerb-magyar-osztrák elnöki találkozó ebben a témakörben. Szlovéniában viszont elbontották a kerítést, miután a jobboldali kormány megbukott. 

Augusztus 20-i tűzijáték

Gulyás Gergely az állami ünnepséget övező politikai vita kapcsán elmondta, hogy a tűzijátékhoz szükséges beszerzések április-májusban megtörténtek. Ez minden évben így van. 

Nem lesz olcsóbb, ha nem lőjük fel a rakétákat, sőt, a tárolásuk miatt még drágább is lesz.

Mennyiért adja tovább az MVM az áramot?

Annak érdekében, hogy a rezsicsökkentett áramot tudjon adni az MVM - miután a rendszerhasználati díj fix, az egy adottság -, a paksi áram árát faragja le. Gulyás Gergely szerint az MVM 5 forintért adja a villamosenergiát, noha Pakson ennek a háromszorosáért termelik. 

Előzmények

Szokatlannak mondható, szombat 11 órai kezdettel hirdetett meg a kormány kormányinfót. A kormányzat elsőszámú tájékoztató fórumát a bevette gyakorlat szerint csütörtök délutánonként tartja Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Ennek oka, hogy fő szabály szerint a kabinet szerdánként ülésezik. Így volt ez ezen a héten is, azonban csütörtökön elmaradt az esemény. Igaz, ezt logikusan az is magyarázhatja, hogy aznap osztrák-magyar csúcstalálkozó volt Bécsben, amin Orbán Viktor miniszterelnök, illetve más miniszterek társaságában Gulyás Gergely is részt vett. Az európai energiaválság itt is hangsúlyos téma volt.

Mindenesetre a mai időpont rendkívülinek mondható, még akkor is, ha nem példa nélküli: legutóbb majdnem éppen egy éve, 2021. augusztus 30-án esett szombatra a kormányinfó. Azt akkor leginkább a járványhelyzet indokolta. Most azonban több olyan sürgető téma is az asztalon van, amelyek önmagukban is indokolhatják, hogy a kormány még a hétvégén bejelentést tegyen.

Mi lesz veled, üzemanyagárstop?

A Mol elnök-vezérigazgatója tegnap Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel és Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel tárgyalt. Hernádi Zsolt erről azt mondta, arról tájékoztatta a kormányt, hogy ellátási problémák lehetnek, ha nem tudják elősegíteni, hogy importüzemanyag érkezzen be Magyarországra. A csúcsmenedzser úgy fogalmazott, 

ha az ársapka továbbra is változatlan formában fennmarad, akkor nem fog beérkezni az országba importüzemanyag. 

Mindennek azért van jelentősége, mert a százhalombattai finomító normál körülmények között sem tudja kielégíteni a belföldi dízelfogyasztást. A komplexumot azonban tervezett karbantartás miatt hétfőn le kell állítani, ez a lépés nem halasztható tovább. Hernádi Zsolt elmondta, hogy a kormány tudomásul vette ezt a tájékoztatót. Könnyen lehet, hogy a kormány ma részleteket közöl annak kapcsán, mi lesz a jövője a 2021 novemberétől bevezetett hatósági áras üzemanyagnak.

Hogyan érinti Magyarországot az európai gázspórolás?

Ahogy arról a VG is beszámolt, kedden az EU energiaügyi miniszterei megállapodtak a földgázfogyasztás tagállami csökkentéséről. A lépés egyelőre önkéntes, de átválthat kötelező érvényűvé. Ha ez bekövetkezne - ehhez a Tanács minősített többségű egyetértése kell -, minden tagországnak 15 százalékkal kell visszavágnia a felhasználását. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelezte, hogy 

Magyarország nemmel szavazott, tekintettel arra, hogy a rendelkezés teljes egészében figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekekeit.

Orbán Viktor kormányfő úgy kommentálta a fejleményeket, hogy "Brüsszel újabb lépést tett a háborús gazdaság irányába". Szerinte bonyolult idők jönnek, de egyértelművé tette, hogy itthon biztosan marad a rezsicsökkentés. Tegnap a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, hogy lesz elég gáza Magyarországnak, de október vízválasztó lesz. Beszélt a szolidaritási mechanizmusról is, amelynek lényege, hogy vészhelyzet esetén az egyes tagországoktól gázt lehetne allokálni, ahol gázhiány lépett fel az EU-n belül. A miniszterelnök szerint az, 

hogyha valamelyik országban elfogy a gáz, akkor más országokból vehet el, ez nem más, mint einstand.

Gulyás Gergely bizonyára érinteni fogja a kérdést, és világossá teheti Magyarország álláspontját. Egyúttal ismertetheti azokat a kormánydöntéseket, amelyek az ország energiabiztonságát hivatottak szavatolni.