Egyelőre nem tapasztalunk semmit a várt válságból, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy augusztus végén, szeptember elején minden partnerünkkel egyeztessünk a várakozásaikról, ugyanis mi is számítunk számottevő lassulásra január–február környékén – vázolta a VG érdeklődésére Vizkeleti László, a munkaerő-kölcsönzéssel és toborzással foglalkozó Hays Hungary igazgatóságának szakértője.

Várakozásaik szerint elsősorban az építőiparban eshet vissza munkaerő-kereslet jövő év elején, ahogy a gyártásban és a logisztikában is, ha az emberek vásárlási hajlandósága csökken. Tömeges elbocsátásokra ugyanakkor nem számítanak.

20220705 Békéscsaba Épül a piaccsarnok.
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Júniusban még nyoma sem volt a kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatoknak, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 3,3 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami több mint kétéves mélypont. A foglalkoztatottság ezzel párhuzamosan rekordot döntött, 4 millió 739 ezren dolgoztak a nyár első hónapjában.

Vizkeleti László arra is rámutatott, hogy a munkaerőpiaci visszaesés, a beruházások visszavonása, a befagyasztott felvételek, az elbocsátások vagy a szervezeti leépítések általában csak látványos recesszió idején következnek. Ettől még messze vagyunk a második negyedéves GDP-adatok alapján. 

Egyelőre a folyamatosan emelkedő fizetési igényeket tartja problémának Bucsku György, a Hays Hungary igazgatója, aki szerint a jelöltek sokszor már beleszámolják a növekvő inflációt és az energiaárakat a bérigényükbe. Azok pedig, akik nyitottak a munkahelyváltásra, a bizonytalanságot általában jóval magasabb bérrel próbálják ellensúlyozni.

Sőt, az is egyre gyakoribb, hogy a kiválasztási folyamat során nő a jelöltek bérigénye

– mondta Bucsku György. Szerinte a cégek egyelőre kivárásra játszanak, folyamatosan figyelik a versenytársakat, és egyre jobban érdeklődnek a naprakész bérfelmérések iránt. Mind több vállalat küzd a megfelelő szakemberek megszerzésével és megtartásával járó nyomással, ami egyáltalán nem csökkent az elmúlt időszakban. Mivel a jelöltek igényei folyamatosan növekednek, a munkáltatók nagyobb része pedig nem emel fizetéseket év közben, a kereslet és kínálat aránya torzul. Van számos olyan munkáltató, aki akár többször és nem csak inflációkövető emelést hajtott végre idén, leginkább a pénzügyi és IT-szektorokban. A gyártási szektorban egyre többen alkalmaznak bérpótlékot a fix alapbér növelése helyett – emelte ki a Hays Hungary igazgatója.