Mínusz 13 ponton állt augusztusban (–100 és +100 közötti skálán) a turizmus konjunktúraindexe (TKI), amelyet a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal publikál. A júliusihoz képest tízpontos csökkenés – amely elsősorban a szálláshely-szolgáltatást érintette – azt jelenti, hogy 

az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik.

20220707 Miskolctapolca

A mostani nyár jobban kinyitotta a világot, többen külföldi nyaralást terveznek, de a hazai, nyár eleji idegenforgalmi
adatok is emelkedő tendenciát mutatnak a szakemberek szerint.
Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország

A VIMOSZ közleménye szerint a turizmusteljesítmény-várakozások indexe – amely a szálláshely-szolgáltatásban a vendégéjszakák számát, a vendéglátásban a vendégek számát, az egyéb turisztikai szektorban tevékenységtől függően a vendégek/ügyfelek/foglalások számát méri – +7 pontra emelkedett idén augusztusban, így az előző hónapokhoz hasonlóan meghaladta a GKI EU számára készülő konjunktúrakutatásában mért szolgáltatási szektor indexét (–6 pont), valamint a nemzetgazdasági átlagot is (–2 pont). A turizmus egyes alszektorai közül a szálláshely-szolgáltatásban és az egyéb turisztikai szektorokban átlagot meghaladó (+11, illetve +16 pont), míg a vendéglátásban ennél alacsonyabb és negatív (–8 pont) az index.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 30 százaléka növekedést vár a vendégéjszakák számában (utóbbiak kétharmada jelentős növekedést), 50 százalékuk stagnálást, s 20 százalékuk vár visszaesést. 

A vendéglátásban működők

  • 20 százaléka vár vendégforgalom-növekedést, 
  • 42 százalékuk stagnálást, 
  • 38 százalékuk pedig visszaesést vetít előre.
    A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest +4 ponton állt az év nyolcadik hónapjában, mely azt mutatja, hogy nagyon lassú ütemben, de nőtt a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A következő három hónapra vonatkozóan –3 pontot mértek, mely azt jelenti, hogy a cégek nagyon kis mértékben, de csökkentik a munkaerő-állományt. Ez a szezonális hatások miatt (a nyári főszezon végeztével) természetesnek tekinthető.

A turisztikai cégek 79 százaléka áraik, 55 százaléka a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. 

Az árnövekedés átlagosan 15 százalékot, míg a működési költségek növekedése 27 százalékot tett ki. Vagyis a cégek nem hárították át az összes költségnövekedést a fogyasztókra, elsősorban a profitjuk rovására egy részét „lenyelték” – írta a VIMOSZ.