BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tavasztól biciklin is érkezhet a mentő, így fog kinézni

Bemutatták a prototípusát a magyar mentőkerékpárnak, amelyet jövő tavasszal állít szolgálatba az Országos Mentőszolgálat először Budapesten, majd a terveik szerint más nagyvárosokban is.

Az elektromos mentőkerékpárok elsősorban a sűrűn lakott, valamint a turisták körében népszerű területeken – Budapesten például a belvárosban és a budai Várban – állnak majd szolgálatba. A fővárosban tavasszal várhatóan 6-8 biciklivel kezdik meg a mentést. Az eszközökkel együtt mintegy ötmillió forintba kerülő kétkerekűeket olyan magas szintű egészségügyi felszereléssel látják majd el – többek közt defibrillátorral, infúzióval és számos gyógyszerrel –, amely akár egy mentőegységnek is megfeleltethető.

mentőkerékpár
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A mentőautókéhoz megegyező arculatú prototípust hétfőn mutatta be Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál szóvivő. Elmondták, hogy 

a biciklik gyakorlatilag lophatatlanok lesznek a rajtuk helyezett GPS-jeladó miatt. 

A mentős pedig olyan bukósisakot visel majd, amely azonnal jelez a központnak, ha ütés éri a fejfedőt. Csató Gábor jelezte azt is, hogy Európa más nagyvárosaiban már bevett gyakorlat a kerékpáros mentés, Londonban például évente átlagosan 17 ezerszer riasztják őket.
A főigazgató elmondta, hogy a magyar mentők kórházon kívül évi 6-7 ezer újraélesztéses esettel találkoznak, s ilyenkor minden perc kritikus fontosságú. 

A koronavírus-járvány előtt ugyanakkor különféle programok segítségével – például az életmentő applikáció elindításával – sikerült megduplázniuk a kórházon kívüli sikeres újraélesztések számát.

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója a sajtóeseményen arról beszélt, hogy a társaság nemzetközi kampányt indít, amellyel az életmentés és az újraélesztés fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Kalkulációjuk szerint nemzetközi szinten – összesen tíz országban – egymillió ember részesülhet majd elsősegélynyújtási oktatásban. Magyarországon most 300 ingyenes, újraélesztést is oktató vezetéstechnikai tréninget ajánl fel a biztosító a Groupama tanpályán.
A Groupama 18 és 65 évesek között végzett országos kérdőíves kutatása szerint 

a magyarok 73 százaléka tanult segítségnyújtást – jellemzően a jogosítvány megszerzése előtt vagy esetleg a középiskolai tanulmányok alatt –, mégis bizonytalannak érzi magát. 

A válaszadók több mint fele, 54 százaléka azt mondta, ez a tudás nem lenne elegendő éles helyzetben. A felmérés szerint a többség bátrabban nyújtana segítséget, ha kapna képzést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.