A magyar kormány minden egyes magyar munkahelyért meg fog küzdeni, a vállalkozások védelme is fontos számára – jelentette ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a Halász cukrászdában tartott sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A helyi vállalkozás telephelyén Koncz Zsófiával, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkárával adott tájékoztatást az energiatámogatási program előrehaladásáról. 

SZENTKIRÁLYI Alexandra; KONCZ Zsófia
Fotó: Vajda János / MTI

A tájékoztatót éppen ezért egy olyan cukrászdában tartották, amely sikeresen regisztrált az energiatámogatási programra.

Amikor a kormány döntött az energiatámogatási programról, azt tartotta szem előtt, hogy a munkahelyek ne szűnjenek meg. Emiatt a támogatás elnyerésének egyik feltétele, hogy a dolgozói létszám minimum 90 százaléka megmaradjon

– jegyezte meg a kormányszóvivő. 

A program keretében az év utolsó három hónapjára nyerhető el 50 százalékos rezsitámogatás, a jelentkezőknek december 15-ig lehet regisztrálniuk, és december 26-ig kell benyújtaniuk a pályázatot.  A százmilliárd forintos keretösszegű pályázatra már több százan jelentkeztek. A keret 25 százalékát energiahatékonysági beruházásokra szánják, a programban az energiaintenzív feldolgozóipari kkv-k tudnak részt venni - hangzott el.

A kormány számára nagyon fontos az, hogy akkor, amikor egész Európa szenved ettől a bizonyos szankciós energiafelártól vagy a szankciós inflációtól, akkor mi ott álljunk az emberek mellett 

– jelentette ki Szentkirályi Alaexandra. 

Hozzátette: ezt teszik például a rezsicsökkentés egy formájának fenntartásával, az árstopokkal, a kamatstopppal és a benzinárstoppal.

A vállalkozások védelme is fontos a kormány számára, hiszen ezek a kis- és középvállalkozások rengeteg magyar embernek adnak munkát – fogalmazott.

A kormány mindent megtesz azért, hogy az elmúlt 12 évben létrehozott egymillió munkahelyet megőrizzék.

Pest és Bács-Kiskun megye után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legnépszerűbb az az energiatámogatási pályázati konstrukció

 - jelezte Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 3500 olyan vállalkozás van, amelyik a feldolgozóiparban tevékenykedik.
 A kormánypárti politikus kiemelten fontosnak tartja a 37-es út épülését, amelynek részeként a Szerencsen átvezető út kétszer két sávossá bővül.