A karácsonyt megelőző másfél hónapban a játékpiac éves forgalmának 50 százaléka realizálódik a Regio Játékkereskedelmi Kft. becslése szerint.

Társasjáték, kártya és legó a karácsonyi slágerajándék
Az ünnepi szezonban jellemzően több és magasabb értékű játékot választanak a vásárlók, ilyenkor akár hatszorosára is nőhet a kereslet.
Idén 15 százalékos kosárérték-növekedéssel számolunk, ami átlagosan 11 ezer forintos hagyományos áruházi és 15 ezer forintos online vásárlást jelent
– közölte Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője.
A cég a VG érdeklődésére arról is beszámolt, hogy mind az infláció, mind a forint árfolyamának az alakulása hatott idén a játékok árára, s jelenleg a pénzromlás mértékével megegyező, körülbelül 30 százalékos drágulás tapasztalható a piacon.
A legkeresettebb termékek év végén a társasjátékok, a kártyák, a legók, valamint a kreatív és fejlesztő játékok.
Ez összecseng a cég friss felmérésének eredményével, amely szerint a legtöbb szülő annak alapján választ játékot, hogy az a szórakozás mellett hasznos tudást adjon, fontos készséget fejlesszen, s az ár csak másodlagos szempont.
Ajándékra és élelmiszerre megy a legtöbb pénz karácsony előtt
A november elején négyezer fő részvételével készített kutatásukból az is kiderült, hogy a kisgyermekes családok fele előre felkészül anyagilag az ünnepre, a két legnagyobb kiadást pedig ebben az időszakban az ajándékok (57 százalék) és az élelmiszerek (35 százalék) jelentik. A felmérésünk alapján a családok csak kicsivel terveznek kevesebb pénzt fordítani idén a karácsonyi meglepetésekre.
A szülők nem ezen szoktak spórolni, pláne ha mostanában anyagi megfontolásból a kisgyermekesek kikapcsolódási lehetőségei beszűkülnek, akkor több időt fognak együtt tölteni otthon. Ennek az időnek a kitöltésére jó választás a közös játék, sőt egy diavetítővel igazi mozihangulat teremthető otthon
– vetette fel Gyaraki Dávid.
Átlagosan 47 ezer forint kerül az idén a magyar karácsonyfák aláAz egyik hitelintézet felmérése szerint átlagosan 100 ezer forintot készülnek költeni az ünnepi kiadásokra idehaza. |
A vásárlók kétharmada online is vásárol játékokat
A Regio Játék kutatása szerint a magyar családok leginkább játékot, könyvet és ruhát vásárolnak a gyerekeknek karácsonyra.
A megkérdezettek 35 százaléka 15 ezer forintnál nagyobb értékben, 32 százaléka 10–15 ezer, negyede pedig 5–10 ezer forint között választ meglepetést.
A válaszadók fele novemberben, egyötöde viszont már októberben elkezdi a karácsonyi ajándékok beszerzését, decemberre tízből csak egy vásárló hagyja a keresgélés megkezdését.
A felmérésből az ugyancsak látszik, hogy a családok kétharmada online is vásárol meglepetéseket, de ha játékokról van szó, még mindig sokan szeretik kézbe fogni a terméket.
Top 10 játékkategória a 2022-es ünnepi időszakban a Regio Játék várakozása szerint1. társasjáték, kártya |
A Regio Játékkereskedelmi Kft.-t 1990-ben családi vállalkozásként alapította Gyaraki József, a cég ügyvezetője. A piacvezető játékforgalmazó száz százalékig magyar tulajdonban van, ma már országszerte 42 játékboltot tart fenn, és közel 25 százalékos részesedésével piacvezető a hagyományos magyar játékpiacon. A cég 2021-ben 16 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el.