Ahogy azt korábban a VG is megírta, a vállalkozások megsegítésére a kormány elfogadta az energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) támogató programjának költségkereteit. 

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Mintegy 200 milliárd forintnyi összeget különített el, ebből 100-100 milliárd forintot használnak fel 2022-ben és 2023-ban.

A Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022 című pályázati felhívás 2022. október 20. óta elérhető. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezt megvizsgálta – a cégek által is elérhető információk alapján –, majd megállapította, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben jóval kevesebb vállalkozó tud élni ezzel a lehetőséggel.

Az MKIK elemzéséből kiderül, az alacsony kihasználtság hátterében elsősorban a túlzottan szigorú elvárások húzódhatnak meg, mint például a körülményes adminisztráció vagy az energiaintenzitás (a vállalkozások 2021. évi energiaköltsége nem feltétlenül éri el az azonos évi értékesítés nettó árbevételének 3 százalékát). Az is nehezítő körülmény, hogy a cégek még nem szembesültek a magasabb összegű számlákkal, továbbá a munkahelymegtartási elvárást túl szigorúnak tartják (kötelesek vállalni, hogy a 2022. harmadik negyedév végi foglalkoztatotti létszám legfeljebb 10 százalékkal csökken 2023. harmadik negyedévének végére), illetve a program ismertsége még nem széles körű.

Az MKIK ezért az alábbiakat javasolja:

  • a százalékos árbevétel arányos energiaköltség-korlát a 3 helyett 2 százalék legyen (így körülbelül 7 ezer céggel lenne több a potenciális jogosult),
  • hosszabbítsák meg a program határidejét 2023. március 31-ig (ekkor olyan vállalkozások is regisztrálhatnak, akik korábban az egyéb feltételek miatt nem jelentkeztek), illetve
  • enyhítsék a létszámmegtartást (90 helyett 75 százalékra).

Az MKIK és a területi kamarai hálózat adatbázisain keresztül célzottan, közvetlen módon, részletes tájékoztatást és segítséget nyújt azoknak a cégeknek, amelyek élhetnének ezzel lehetőséggel, ezáltal is segítve őket a program keretében elérhető finanszírozási lehetőség megismerésében.